2017. november 3., péntek

Are you fucking kidding me????

Oké... Lehet, hogy mégis igaza van annak a félmarék embernek, aki körülöttem van, és azt duruzsolja a fülembe, hogy egy kibaszott hero vagyok, meg hogy erős a lelkem.

Az úgy volt, hogy egy ismerős ismerősének az ismerőse épp ki akarja adni a lakását... Én meg itt az elmúlt hetekben kurva spirituális vagyok, figyelek jelekre meg minden , és akkor azt mondtam magamnak, hogy oké, ha ez a lakás az enyém lesz, és engem választ a tulaj, akkor az baszdmeg jel... Akkor az az utam, hogy el kell mennem MOST, történjen utána bármi is.

Felhívtam, hogy elmennék megnézni, megbeszéltük az időpontot stb. És akkor én kurvára bőgtem, hogy baszki... Ha azt mondja oké, akkor költözök... Úúúristen!

Odamentem a megbeszélt időpontra, jött a srác... Inkább faszi... Hát... Gyerekek... Mindegy, egy putri, de van domestos, kellő fantáziám, meg egy kis szépérzekem, esküszöm még bele is fért volna, ennyi pénzért mégis mi a szart várok?
Beszélgettünk az emberrel, és amikor jöttek volna a konkrétumok, hirtelen elkezdett hápogni...  Én állat meg még próbáltam szépíteni a helyzetet, mondtam neki, hogy megértem, hogy nehéz döntés, van egy csomó jelöltje, nyilván normális rendezett emberkének akarja kiadni a pecót, és hogy tökre megértem, ha most nem mond semmit, és megnéz másokat stb~stb, bla~bla~bla...
És akkor annyiban maradtunk, hogy majd keres, ha széna, ha szalma!

És.... Hát keresett is, már aznap este kaptam egy üzenetet, hogy nekem adná a lakást ha... Hát... Szóval, ha tudnék vele egy kicsit kedvesebb lenni.... Ööö.... Miután sikerült pánikrohamosra bőgni magam, nyomtam egy block~hide~delete~et.... Jelek mi ? Azok baszdmeg!!!

Hát, hogy a faszomba bírom ezt még?  Vagyis inkább meddig????????? 

2017. november 2., csütörtök

Kutyultam

Úgy alakult, hogy a nemrég Pestre költözött barátnőm kutyusát műteni kellett félig~meddig SOS~be, és mivel csak az itteni dokiba bízik, ragaszkodott hozzá, hogy itthon csinálják meg, de közbe meg ment a fejvakarás, mert most kezdett az új munkahelyén, nem kapott szabit, és akkor milegyen?

Aztán kitaláltam, hogy ha megtudja oldani, hogy valahogy haza jusson a Bodri, akkor a műtét után, jöhet hozzám, amíg lábadozik. És így is lett, bár én valahol nagyon be voltam szarva a dologtól, mert tudom, hogy nem egyszerű egy frissen műtött~altatott kutyával, meg hogy vajon mennyi sebet szakítok fel, hogy mennyire fog megérinteni, de oké, a lényeg, hogy a Bodrinak jó legyen!

Aztán végül nekem lett jó, mert egyrészt negyed annyira sem volt szarul, mint Süti a műtét után, a lábán jött ki, és teljesen jól viselte a dolgot, mire kiment belőle az altató, és már látszott a szemében az értelem, meg se mondtam volna, hogy mi történt, nagyon jól nevelt, okos kutya, teljesen jól viselte, ügyesen viselkedett, nagyon jó volt, hogy itt volt... (kicsit azért sírtam, amikor újra hallottam a lakásban a már jól ismert hangot, ahogy kopogott a körme a parkettán), jó volt újra pórázt fogni, végig menni az ezerszer lejárt séta körön.
És mivel ennyire jól volt, végül csak két napot töltött itt nálunk, és minden percet imádtam!

2017. október 30., hétfő

Napjaim...

Szombaton átjött az újszomszéd, hogy azt mondja tudnék~e esetleg egy kicsit halkabban porszívózni (WTF?), mert most tartják a gyerekek szülinapi zsúrját.... Hát baszki.... Mondtam neki, hogy csak ilyen mezei porszívóvónk van, nincs rajta hangerő gomb, sőt mute se, de mindjárt végzek.... Na aztán ahogy az ajtót becsuktam, úgy basztam fel az agyam, hát miafasz?  Úgyhogy egymásután négyszer lejátszottam nekik a házimozin hetvenhármason (!!!) a Halász Jutkás boldog szülinapot! ~hangosanröhög~

Aztán ezen az egészen sikerült annyira felhúzni magam, hogy újra azt éreztem, hogy ki akarok menni a világból, úgyhogy kértem kölcsön egy kocsit (mondjuk amilyen idegállapotban voltam (Máónika), én nem biztos, hogy adtam volna magamnak autót) fogtam a zenémet és elindultam, toltam neki, ahogy egy ezres Suzukinak csak lehet 🤘🤘🤘, és iszonyat felszabadító érzés volt, ahogy suhant a kocsi, ordított a volbeat, én meg artikulálatlanul énekeltem :)

Hazafelé mondjuk már kurvára bőgtem, de jót tett... A vezetés is meg a bőgés is, estére némileg helyre állt a lelki béke.

Rengeteg dolog bánt... Ha nem engem bántanak, akkor (akaratlanul) én bántok másokat... Hát... Ezt most így nem tudom leírni mert.... Lehet meghívóssá kellene tenni a blogot, hogy végre őszintén le tudjak írni dolgokat... Nagyon nagyon sok most minden, de így, nem tudom csak úgy ide írni...



2017. október 25., szerda

Note to self2

Hülye vagy..... Nagyon hülye!!!

A jelek nem jelek, ne lásd, ami nincs!

Hülyelány!!!!!!!

2017. október 23., hétfő

Note to self

Egy fél joghurt
Egy hátra nyújtott kéz
AZ a mosoly
Hátra nézni OTT
A busz ablaka

Tükör
(Nagyon fontos a kibaszott tükör)

Ööö... Ne aggódj, ha nem érted.

2017. október 15., vasárnap

Hátha jobb lesz

Volt itt az elmúlt hetekben minden, kicsit eltűntem, ha valamit leírok, akkor az olyan nagyon véglegesnek tűnik, de be kell látni, előbb vagy utóbb szembe kell nézni a dolgokkal, magammal.

Nem igazán vagyok tudatos mostanában, mindig csak egy napot igyekszem túlélni, aztán majd lesz valami, hogy őszinte legyek egy idő után ez is ijesztő...

Voltam jósnőnél, (majd írok erről is) azt hittem majd akkor most jól nekiállok végiggondolni a dolgaim, de persze egyszerűbb volt sodródni a napokkal. Hát pedig van min gondolkozni.

Voltam szabin Katonával párhuzamosan, nekiálltunk kifesteni a lakást... Egyébként nagyon beteg volt az egész, mert egyrészről, együtt választottunk színeket, együtt csináltuk, tök jó kis csapatmunka volt, és mikor nem voltunk épp picsa fáradtak az egésztől, tök jól elvoltunk közben, néha félreérthetően jól (nem, annyira azért nem), közben meg azért én néha nyeltem a könnyeim, hogy hát baszdmeg épp azt a hálót festem, ahol majd a következő nőjével fog aludni, azt a nappalit, ahol a nem tőlem született gyereke fog játszani.... Szóval amikor nem tudtam elvonatkoztatni a valóságtól, akkor kurva kemény volt... És egy hülye állat vagyok, de közben meg valahol jó volt vele lenni, együtt csinálni, még ha hátul az agyamban ott motoszkált, hogy hát ez nem NEKÜNK lesz...

Én mondjuk még mindig ott tartok, hogy hátha történik valami valami csoda, amitől rájön, hogy nem az a megoldás, hogy elengedjük egymás kezét.. Próbálom nem szeretni, de Bassza meg, hát szeretem, nem múlt el... Tudom, hogy ő is szeret még, csak... Nem tudom... Nem értem miért tud ennyire határozott lenni, miért csak néha inog meg... Nem tudom leírni mit érzek rajta...

Ma megint elment valami képzésre, két hét... Hát.... Próbálom a jó oldalát nézni, talán kicsit gondolkozik majd rajtunk...

Aztán persze van még egy csomó más történés is... Család~dráma... Munkahely~dráma...  Meglepő ismeretségek, abszurd módon alakuló kapcsolatok... Van amit csak akkor írnék le nyugodt szívvel, ha zárt lenne a blog... Szóval sűrű...

Most pedig iszok egy kávét, és igyekszem keményen neki ugrani ennek a hétnek, mert most nagyon észnél kell lennem!

2017. szeptember 30., szombat

A kiskutyáról

Amikor elment Süti, azt mondta a dokija, hogy aki egyszer kutyás volt, 'elkutyult', az mindig is kutyás lesz, én meg határozottan rá vágtam, hogy NEM, nem lesz másik kutya, nincs több ilyen kutya a világon, nem, nem és nem...

Igen, tudom, van olyan aki már másnap szalad, és hoz egy másik kis családtagot, és van olyan aki egy idő után érzi úgy, hogy szeretné... Valaki meg soha többé nem szeretne...

Kőkeményen ragaszkodtam hozzá, hogy nem... Nem kell 'pótlék' , nem helyettesíthető.... Ő különleges volt...

Sokat gondolkoztam, hogy miért is vannak az embereknek, kutyáik... Mert nekik jó, de hogy vajon azt mindenki végiggondolja, hogy mi emberek, dolgozunk, vannak barátaink, családunk, emberek körülöttünk stb. Addig nekik, kutyáknak csak mi vagyunk, nekik az a nap fénypontja, amikor az ember haza ér... Biztos, hogy ez elég nekik? Nem önzés ez az embertől?
Teljesen biztos vagyok benne, hogy nincs mégegy olyan empatiával megáldott kiskutya, mint Süti. Szoktam mondogatni, hogy nekem született...

Nálunk itt a helyi gyepin van lehetőség, hogy odamész, és kihozol egy kutyát egy~két órára, sétálni vele, megszeretgetni, bizalmat építeni... Négyszer indultam el, mire végre sikerült bemennem... De ott voltam, és kivittem egy kislányt... Elmondták merre mehetek vele, mire figyeljek, mikorra kell vissza érni vele, stb... Felmentünk a dombtetőre, labdáztuk, megtanítottam neki az ül~feksziket, de az idő nagyrészében, ültem a földön, ő az ölembe, én kurvára sírtam, ő meg csak dobálta szét a lábait, hogy még pocak simi...

Nem, nincs happy and, nem hoztam haza, mosolyogva elmondtam neki, amikor vissza vittem a kennelbe, hogy ne izguljon, ő egy nagyon tökéletes kiskutya, és majd jönni fog valaki, és akkor majd kis kanapé kutya lesz belőle, mert megérdemli, és jönni fognak...

Az elmúlt egy~két hónapban viszont egyre többet gondolok/tam arra, hogy szeretnék kiskutyát, mert azt az űrt, amit Süti hagyott maga után, egy fél év alatt sem tudtam semmivel megszüntetni, kisebbé tenni, semmilyen potcselekvés nem tölti be... Már nem érzem úgy, hogy megcsalnám ezzel őt...

De ha valamit megtanultam a kutyás életből, az többek között az, hogy az én mostani helyzetemben, felelőtlenség lenne egy kutya... Otthon, biztonság és nyugalom kell neki... Ezek meg még nekem sincsenek .
Szóval a sors fintora, hogy mire nagyjából felnőttem a gondolathoz, a körülmények lettek vállalhatatlanok... De amíg nem jön rendbe körülöttem minden, addig is ott a tudat, hogy majd egyszer... Nem most.. De majd valamikor...

2017. szeptember 11., hétfő

cruel intention

Hát sziasztok! 

Nagyon drágák vagytok,  hogy aggódjtok  értem,  vagyok csak éppen semminek semmi értelme,  olyan zavaros minden, idióta módjára tök  szégyenlem ezt az egészet, ami velem történik, és néha még magammal  sem  akarok beszélni róla,  hátha attól megszünik  létezni,  amit érzek.

Egy teljesen szürreális és beteg 'játékot' játszok,  játszunk,  de nem igazán van más  választás...   nagyjából bajban vagyok az élet minden területén...

Az úgy kezdődött,  hogy a szakítás másnapján, bementem dolgozni,  szó szerint azt sem tudtam merre vagyok arccal elöre, nem a mozdulat nincs meg,  hanem konkrétan az egész nap kiesett,  és csináltam egy laza 150 ezer forintos kárt...

Így azt,  hogy albi gyorsan buktam  is...  Jó,  van bé meg cé terv, első körben arra gondoltam, hogy amíg összeszedem magam anyagilag, vissza költözök Papahoz a régi szobámba, a többit meg majd kitalálom...  Kábé meg is nyugodtam, amíg a 'család' be nem közölte, hogy meg ne próbáljam, mert tönkre teszem a Papát, mert az ő idegei már rendesen oda vannak, és mindenen izgul meg aggódik, és valahol tökre igazuk van, nem kellene felzaklatni az ő kis életét, bár nem gondolom, hogy nem tenne neki jót az hogy lesz társasága, lesz aki főz rá, gondoskodik róla, de oké értem, és nem lehetek önző. Csak hogy akkor éppen hová?

És akkor nagyon sírtam, hogy hű... Wow, hajléktalan leszek, hát mégis mi a faszt tudok csinálni, és akkor Katona mondta, hogy ne legyek már fasz, nyilván nem rak ki az utcára, segít mindenben, maradjak amíg kialakul, hogy mi lesz, amíg összeszedek egy kis pénzt, és akkor legyünk addig ~lakótársak~.... Ezzel az erővel mondjuk nyugodtan le is lőhetett volna a picsába, mert az kábé csak egyszer fáj... Lakótárs... (geci).

Négy óra bömbölés után elfogadtam az 'ajánlatot', másnapra meg még egy kicsit meg is nyugodtam, hogy vele lehetek, láthatom, szól hozzám, mert én még nem tudnék innét elmenni!  Mármint tőle.... Én nagyon szeretem, és hogy lehetne az, hogy többet nincs itt mellettem?  (aha, tudom).
Az első pár napból csak annyi rémlik, hogy iszonyat zavarban vagyunk mind a ketten, egyikőnknek se volt még soha lakótársa (jesszusfasza), most akkor mi fér bele, mi nem, hogy kell ezt csinálni.... Én szinte egyfolytában sírtam, sírok, hogy baszdmeg mi ez? Ő meg tök kedvesen vigasztal stb.
És akkor  napok alatt ez átcsapott, valami elbaszott kegyetlen játékba.... Együtt alszunk (nem, szex nincs), együtt megyünk vásárolni, főzök neki stb. Néha ijesztően olyan, mintha együtt lennénk, csak nincs szex, testi érintkezés, aztán persze jönnek a kijózanító felismerések, például amikor később ér haza munkaból, mint ahogy szokott, már nem kérdezhetem meg, hogy hol volt, vagy amikor felkapom a kulcsom és elszaladok (világgá) a Sütivel közös padunkhoz sírni, már nem szól utánam, hogy hova mész, mikor jössz..   Mert ugye lakótársak... És hát hogy? 
Nem igazán tudom megfogalmazni, azt ahogy vagyunk, de hogy iszonyat beteg ez a dolog, tudom, hogy nem jó, hogy nem épít a helyzet, de...  De mit csináljak?

Közben a 'családom' kitagadott, nagyjából mert elmondtam, hogy felnőtt vagyok, és hogy nem csak nekik szabad mindent, és ha én azt mondom hogy 'nem' akkor azt tessék tiszteletben tartani, én is tiszteletben tartom, amit ők mondanak, vagy kérnek, akkor legyen igazság, próbálják ők is elfogadni ha valamiben nem értünk egyet, hogy mindenkinek lehet más véleménye.... Igazán jól esik amikor köszönés nélkül elmennek mellettem az utcán... (például)

És akkor ugye itt állok mindjárt 35 évesen, és egy nagy rakat szar vagyok... Erősen próbálom felidézni, hogy hogy a faszomba éltem ezt túl négy éve, Big után... Hogy egy kilenc éves kapcsolat ment a levesbe, és ott álltam, hogy akkor most mit csináljak...??? Arra emlékszem, hogy hetekig csak azért keltem ki az ágyból, mert Sütit le kellett vinni sétálni, meg arra is emlékszem, hogy megbeszéltem vele, hogy akkor mi ketten leszünk egymásnak, mi leszünk egy kis család, és majd élünk boldogan... Persze nagyon reméltem valahol legbelül, hogy nem így lesz, és aztán nem is így lett...  De már nem vagyok 31 éves, és már nincs itt Süti sem... És már nem is remélem, hogy lesz majd egyszer normális életem, férjem, gyerekem, családom... Ezt a vonatot lekéstem, és azt is megbeszéltem már magammal, hogy lehet, hogy ez így lesz jó, mert kurva nagy luxus, az én szívemmel, bárkit is megszeretni és közel engedni magamhoz, mert ez a vége, mindig ez a vége, hogy aztán nagyon fáj, hogy beledöglök, és ha mindenkit távol tartok, és senki nem szeret, és én se szeretek senkit, akkor majd jól nem fog többet fájni, mert megelőzőm a bajt .

Kértem időpontot a pszicho nénihez, akihez régen jártam, de a legnagyobb jóindulattal is november 22.... Kösz, addigra megleszek magamtól is....

Annyira félek, attól hogy mi lesz, hogy végül a jósnőhöz kértem időpontot, egyrészt már mit tud mondani, hogy mi történik, amin én meglepődök, másrészt meg valaki mondjon már valamit!  Van még utam? 

Nagyon nehéz úgy élni, ha senki nem szereti az embert...

2017. augusztus 20., vasárnap

Augusztus 20

A Himnusznak annál a soránál, hogy 'balsors akit régen tép...' feltettem a kezem... Mind a kettőt!

Ijesztő amiket érzek

2017. augusztus 15., kedd

Leltár2017

Elvesztettem:
~Sütit
~Katonát
~a barátaimat
~az otthonom
~a hitem
~az önbecslésem
~az álmaim
~célokat
~a reményt
~magamat

2017. augusztus 14., hétfő

Game over


Ennyi volt... 

Veszteségeim...

A pillanat

A pillanat, amikor leírom, hogy nagylelkűen úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy letelt az egy hónap, és két perc múlva rámír, hogy akkor este beszéljünk.... Időzíteni tudni kell!

2017. augusztus 13., vasárnap

Helyzetjeli

Nem igazán tudok mit írni, mert az van, hogy semmi sincs, ami akár azt is jelenthetné, hogy megnyugodtam, vagy hogy jobb a helyzet, de szerintem inkább csak vihar előtti csend.

Katonával is úgy vagyunk, hogy sehogy... Tegnap kábé négy órát ültünk egymás mellett egy kurva hang nélkül, és én közben nagyon gondolkoztam, hogy régen miről tudtunk annyit beszélni, és most miért nem tudunk... Az egy hónap mondjuk letelt, elegánsan úgy teszünk, mintha elfelejtettük volna, igazából semmi nem változott ebben az egy hónapban... Hogy mi lesz?  Jó kérdés...

Munka: Hisztissel se változott semmi közöttünk, nem beszéltünk a dologról, úgy érzem, hogy azt várja én vegyem elő a témát, hát... Nem fogom... Ja tudom, tiszta dedó, meg okos enged, de hogy egy pár napja úgy döntöttem, ha neki van problémája, akkor ezt akarja ő megoldani, mert ő csinálta meg a cirkuszt, igazából a mai napig nem tudom, hogy miért, és ha én megtettem az első lépést, és rákérdeztem, és ő elhajtott engem, akkor nehogy már nekem kelljen házhoz mennem másodjára is a lófaszért!

Kellene, hogy ezek most fájjanak, de igazából nem érzek semmit... Bánt, néha sírok egy picit, de nem szakad ki a lelkem... Egyenlőre... Aztán lehet, hogy egyszerre beüt majd az egész, és összeomlok a picsába...

Szóval ez van, semmi!

2017. augusztus 8., kedd

Luxi....

Az én koromban azt hiszem már luxi egész hétvégén inni... (felváltva Süti és Hisztis* miatt), kedd van, de még mindig 'beteg' vagyok... (Azistenszerelmére....)

Elég rég éreztem magam ennyire egyedül a problémáimmal...

Két dolognak bírok örülni, az egyik, hogy a kis banánfám még él, és szépen nyitja az új levelét, a másik, hogy holnap megyek kineziológushoz, aki mellesleg pszi sebész is~ jelentsen ez bármit is~ és szerintem ez nekem majd most jó lesz... Mondjuk most már nem ártana, ha valami jó lenne...

*nem, azóta sem beszéltük meg

2017. augusztus 2., szerda

Nem éri meg...

Tök komolyan mondom, hogy nem éri meg a mai világban kedvesnek, figyelmesnek lenni senkivel...
Normálisnak tűnő középkorú vevő bejön, kér, fizet, kimegy.
Három perc múlva lélekszakadva beront, hogy azt mondja, most rögtön adjuk vissza a telefonját, különben hívja a rendőrséget... Rá nézek a pultra, telefon sehol, mondom, hát, nem maradt itt a telefonja. De hogy de, és adjuk vissza, különben baj lesz... Aha, szóval fenyegetsz? 
Oké, csigavér, én hülye, mondom neki, mondja a számát, megcsörgetem, hátha valaki megtalálta ott, ahol hagyta (!!!) és felveszi. Így is lett, kiderült, hogy a szerencsecsomag fent hagyta a buszon, a sofőr megtalálta, le is beszélték, hogy hol tudja átvenni. Pali se elnézést, egy kösz nagy nehezen kicsúszott, ajtó bebasz, jobbra el...
Kicsit később jön ez... Ööö... Na tudod mikor leszek jófej legközelebb ebben az évezredben...!?


Aha...nyilván!  :)

2017. július 31., hétfő

Rinya

Sok~sok~sok... Komolyan elkezdtem kétségbe esni, hogy mennyire gyenge vagyok... (nem)

Tudom, hogy meg fogom tudni oldani az összeset, csak amikor nyakig ér a szar, arra koncentrálsz először, hogy ne hullámozzon, és csak utána azon, hogyan mássz ki...

Azért 'jó' hogy megbeszéltük Katonával ezt az egy hónapot, mert azóta már nem csak a biológia órám ketyeg, hanem a kapcsolatunké is... Érzése olyan, mint a filmekben, amikor a bomba már majdnem robban, te meg ott állsz, hogy melyik drótot vágd el, a pirosat, vagy a kéket... (faszom)

Hisztis: ... Hát mit mondjak.... Négy napja szarik arra, hogy ejtsük meg azt a beszélgetést, ezzel két baj van 'csak', szétkúrja ezzel az agyam, illetve, hogy a szomorúság meg elkeseredettség kezd átcsapni haragba, és ha sokáig húzza, a végén úgy fogom elküldeni a picsába, hogy alig várja, hogy indulhasson... Aztán ennek fényében lehet együtt dolgozni majd, hát hajrá.

Süti: ma van egy éve, hogy kiderült, hogy baj van... Úgy jönnek elő az emlékek, érzések, mintha csak tegnap lett volna... Nemsokára lenne a szülinapja... A gondolat, hogy egy éve ilyenkor még itt ugrált... Lassan fél éve, hogy elment, és nem tudom elfogadni, nem tudom felfogni, még mindig minden nap sírok érte, utána... Hiányik... Borzasztóan nagyon hiányzik...

Tényleg azt érzem, hogy minden~mindent egyedül kell helyre rakjak a lelkembe, és ez borzasztóan ijesztő, hogy senki nincs aki azt mondja, hogy hahó, látom meg vagy müttyenve, gyere, meghallgatlak, nem vagy egyedül...

Szívem szerint fognám magam, és egy hang nélkül levonulnék a nyaralóba, úgy hogy senki ne tudja, hol vagyok, telefon kikapcs, és egyrészt akkor legalább tudnám miért vagyok egyedül~egyedül, másrészt, mindenki nyomása, elvárása nélkül végig tudnám gondolni a dolgaimat, hogy én mit akarok, hogy nekem mi a jó, hogy csak az én lelkemre figyelhessek, hogy akkor sírjak, amikor jól esik, amikor akarok, hogy ne kelljen tekintettel lenni senkire, csak én magam.... Nyilván ezt nem tehetem meg... Pedig jó lenne... Hát...majd kitalálok valami mást!!!

2017. július 29., szombat

Másfél év

Másfél év ismeretség után most fordult elő először, hogy nem Hisztissel együtt, és nem Hisztisért sírtam, hanem miatta....

Kurva szomorú vagyok...

(dől össze az egész kibaszott kis világom... Óóójeee... )

2017. július 27., csütörtök

Fáradt~hisztis

Azt már egy ideje tudom, hogy az élet kurvára nem áll meg akkor sem, ha éppen összedőlt a világ, és rohadtul nem érdekli, hogy kellene egy kis timeout, amíg össze kapom magam, de hogy azért na...

Az, hogy soha semmire nincs időm, és hogy állandóan rohanok magam után, hogy ezerszer és mégegyszer megfogadtam, hogy tudatosan megpróbálom jól beosztani, azt már teljesen elengedtem, de hogy azért a faszkivan, hogy mennyi dolgot kellene most egyszerre jól csinálni... ( mert a félfasza az itt most nem elég)

Próbálom/próbáljuk a kapcsolatunkat rendbe rakni, igyekszem a Papára nagyon figyelni, nem heti kétszer oda esni, próbálom a munkát nagyon patentul tolni, az újlánynak normálisan megmutatni mindent, próbálok rendet tartani, minden nap meleg kaját főzni, embernek/nőnek kinézni, eleget aludni, igyekszem a barátaimra figyelni, velük és mellettük lenni...

Szerinted megy??? ... Dehogy... Kapkodok, rohanok, álmos~fáradt ámokfutás az egész... Ingerült vagyok, mert nem, nem és nem megy... Valami, valahol valaminek a rovására megy nyilván... Ettől még ingerültebb leszek.

Érdeklel ez szerinted valakit? Mindenki veri az asztalt, hajtja a magáét, és értem persze, meg ja hát nem most történik ilyen először velem, csak egy ennyire megterhelt időszak után rohadt rosszul esik, hogy nem kapok egy szusszanásnyi időt....

2017. július 20., csütörtök

Még nem utálnak :)

Köszönöm szépen a drukkot, hát őszinte leszek, rám fért! A leltár előtti hajrát olyan katatón állapotban toltam, hogy arra szavak nincsenek, Murphy barátunk is velünk tartott, úgy kezdtük, hogy a három pda~ból kettő kapásból fel is mondta a szolgálatot, itt mondjuk már röhögtem, ezzel együtt elég korrekt időben sikerült végezni, aláírtam (a halálos ítéletem) az összes papírt, átvettem a boltot, kulcsokat stb. Volt némi sziszegés, ezen is röhögtem kicsit de egye kutya ha így esett jól a lelkének.

Hisztis ragaszkodott hozzá, hogy ünnepeljük meg a 'függetlenség napját', én naiv, gondoltam iszunk egy pohár rozét és megyünk haza, pezsgő lett a vége... Egy egész üveggel... Reggel volt baj :)

Aztán ma már hárman voltunk az új lánnyal, én mondtam, hogy engedjük el ezt a hetet, majd hétfőtől megváltjuk a világot meg minden, de az új lány nagyon kipihent, meg lelkes, Hisztis meg a faszom tudja honnét ilyen energikus, de az lett a vége, hogy dobtunk egy hajrát mára, amit egyetlen sejtem se kívánt sehova :) ezek a mai fiatalok :)

Szóval túl vagyunk rajta!  Hatalmas nagy kő esett le, bár a következőt már látom, érzem jönni, de most egy kicsit elhiszem, hogy nem lesz semmi baj :)

Katona holnap jön haza, igyekszem majd róla~rólunk is írni, apró pici jelek, gesztusok, kommunikáció, pozitív kis jelecskék vannak, akár még jó is lehet!

De én most nagyon gyorsan marsolok az ágyba, mert holnap még van nap.

És tök köszi csajok!  :*

2017. július 17., hétfő

Kellene egy kis drukk

Elég durva heteim voltak, és még ezt is túl kell élni, de aztán megbeszéltem magammal, hogy hétfőtől egy kicsit igyekszem megnyugodni.

Kurva nehéz hetem lesz, holnap lesz a boltátadó leltár... Ami után hivatalosan is enyém a pálya, enyém a felelősség... Igazából a mai napig nem értem, miért én, nem hiszem hogy alkalmas vagyok rá, kurva jó csapatjátékos vagyok , de nem vezető, kell e mondani, hogy félek tőle?  Hogy azért a főnököt mindig illik utálni, és nem tudom, hogyan kell úgy főnöknek lenni, hogy majd ne utáljon senki. (igen, kapok egy boltot és én ettől félek a legjobban!  :) vajon elég érett vagyok e hozzá?)

Szóval  ma délelőtt még adok magamnak egy kis időt, amit csak magamra szánok, délutántól pedig a melóé ez a hét.
Holnap éjszakába nyúlóan toljuk a leltárt, és csütörtökön már kezd is az új lány, jó esetben egy hónap mire betanul, addig se szabi se semmi!  (na jó...ettől is félek)

Közben nagyon kellene itthon is jól csinálni a dolgokat, hiszen ketyeg az a kibaszott óra, és kellene a családot is jól kezelni, mondjuk ők épp meg vannak vadulva, esküszöm mintha összeesküdtek volna ellenem, és direkt nehezítenék az életem.

Valahogy megint azt érzem, hogy ebben a történetben épp én nem vagyok sehol, hogy rám nem figyel senki, közben meg tök kellene, hogy valaki azt mondja, hogy kettőt se fossál mucika, nem lesz semmi baj... Esküszöm elég lenne ennyi, egy kis biztatás, egy kis megerősítés. De hogy ugye kit érdekel?

Mindegy, van hero playlist~em, túlélem... Ezt is :)

Kényes téma

Valaki hiszi, valaki kineveti... Én a hiszek benne kategóriában tartozok, amióta Big anyjának megmondott mindent, (rólunk is, és igaza lett...),amióta a nagynénémnek megmondott mindent, és még egy közeli ismerősömnek...

Aha!  Jósnő...

Hát ez meg úgy történt, hogy Hisztis megkért, hogy menjek el vele, sőt kérte hogy üljek be hozzájuk... Gyerekek, anélkül, hogy bármit mondott volna neki olyan kijózanítóan elmondott minden mindent, hogy én lettem rosszul Hisztis helyett... Azóta is itt ül a lelkemen, leszületett lelkek, karma, ok~okozatok...

Alapjáraton fogékony vagyok ezekre a dolgokra, és bizony amikor Big miatt jártam a pokol legsötétebb bugyrait, komolyan elakartam menni, csak aztán a volt anyósom beelőzött, és hát neki elmondott mindent rólunk is... Akkor még halál szerelmesen azt mondtam, hogy á, itt valami durva tévedés van, aztán szépen sorba beigazolódott minden... Szkeptikusoknak, olyan dolgok amikre sem én sem Big nem volt befolyással, nem beteljesítettük amit mondott, megtörtént...

Aztán nekem itt el is ment a kedvem attól, hogy megtudjam milyen utak vannak, őszintén szólva rohadtul féltem tudni...

És amikor Hisztis mondta, hogy megy, hirtelen belém bújt a kisördög, hogy na... hát itt állok döntés helyzetben, mi lesz velünk Katonával, hogy mennek utak jobbra meg balra, együtt, külön stb. És hogy lehet nekem is meg kellene hallgatni mi van a kártyában....

Aztán végighallgattam Hisztisét, és most megint azt mondom, hogy nincs az az úristen, hogy én ezt be merjem vállalni, hogy nem bírná el a lelkem, hogy utoljára akkor éreztem ilyen elemi félelmet, amikor a pszichónál ültem, hogy baszki, nyitott könyv vagyok...

Nyilván ahogy ismerem magam, még pár napig rágódok rajta, és egy elborult napomon elmegyek :)

Szóval most még a hatása alatt vagyok, egy~két órát most ezen simán el matekozok, aztán inkább alszok, mert kurva nehéz hetem lesz!

2017. július 13., csütörtök

Olyat csak én szoktam (játszani)?

Hogy választok egy dalt, és végtelen plusz kétszer hallgatom meg?  Mármint így egymás után... Többször... Órákig... Izé... (Nem?  Senki? )

Szúúú~száá!!!

Na jó... Az előbb megbeszéltem magammal, hogy remeg az én kezem kávé, meg energiaital nélkül is, szóval eltiltottam magam tőlük, illetve azt is megbeszéltük (mi ketten... Jó kis csapat vagyunk), hogy szépen fogok enni, mert nem lesz jó vége...

És akkor már csak a családdal kellene megbeszélni, hogy ne menjenek az agyamra, hiába jeleztem többször (szépen és kevésbé szépen), hogy nem bírom az ő dolgaikat most menedzselni, tessék engem most békén hagyni, azért ők random megjelennek a munkahelyemen, majd jól megsértődnek, amikor szólok, hogy ez a hely nem az a hely, és a lehető leghülyébb időpontokban hívnak, ha nem veszem fel (mert épp dolgozok), akkor addig hívogatnak, amíg megijedek, hogy baj van, (ez nálam 3 hívás közvetlenül egymás után), aztán módszeresen kiderül, hogy ja nem nincs semmi csak nagyon fontos most~rögtön~azonnal elmondani, hogy kettőt szart a szomszéd macskája...

2017. július 11., kedd

Fszmt

Ha mégegyszer valaki azt mondja nekem, hogy kettőt se fossak, mert fiatal vagyok és szép.... Hát azt bizony meg fogom verni!!! 

Ugyanitt : azért érdemes helyszínelőket nézni * , mert olyanokat mondanak benne, hogy néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijussunk a pokolból...  Let's dance!!!

És még azt is szeretném leírni ide, hogy tegnap úgy jött haza Katona, hogy akkor ma elmegy lövészetet biztosítani, majd pénteken jön, vagy nem, de ha nem, akkor lehet, hogy csak három hét (!!!) múlva... Én a magyar honvédséget most így egy egyszemélyes hadseregként ki tudnám nyírni a picsába!  Köszbaszdmeg!

*mondjuk másért nem nagyon... Na jó, néha szépek a fények

2017. július 9., vasárnap

Aludtam mindenféle megvetetlen ágyban

Minden túlzás nélkül tudom azt mondani, hogy totális ámokfutás volt az elmúlt egy hét, és a jövőre nézve sem várok túl sok jót...

Kábé két hete láttam rajta, hogy valami nyomasztja, nem aludt, a szokásosnál ingerültebb volt, aztán kedden out of blue jött egy beszélgetésben, a boldog vagyok e mellette kérdés, én meg nyilván tudtam, hogy akkor itt most baj lesz, de azt nem, hogy ekkora....

És tény, hogy egy ideje csak vagyunk egymás mellett, hogy sokszor goromba velem, hogy sokszor én is szartam az alkotmányra, hogy keveset beszélgettünk, hogy kevés volt a nevetés, de annyi ~ annyi rossz dolog történt, én azt hittem ez egy átmeneti állapot...

Az is tény, hogy amióta vissza szerelt (2éve), borzasztóan sokat változott, hogy nagyon sokat veszekedtünk, amikor elindult a határ~kiképzés~gyakorlat mizéria, és hogy először dühös voltam, aztán elfogadtam, hogy beléptem mindenféle katona~feleség csoportba, ahol láttam, hogy nem én vagyok az ufo, hasonló gondokkal küzdenek más katona családok, kapcsolatok, és esküszöm probaltam jól kezelni, és szerintem sikerült is, de tény, hogy amióta újra katona, rengeteget változott...

Hogy sokszor csúszott ki a számon, hogy ha ilyen lett volna, amikor megismerkedtünk, akkor bizony komolyabban szóba sem állok vele... Néha olyan mintha két tök másik emberről lenne szó... A két évvel ezelőtti, és a mostani...

Egyébként ez nem úgy volt hogy na akkor most bebaszott a ménkű, én azért szoktam jelezni, hogy hát hahó, ez most így mi, vagy miért, és lécci...

Szilveszterkor pont emiatt történt, hogy majdnem átordítottuk magunkat az újévbe, csak aztán másnap leültünk, és úgy nézett ki belátja, és ígérte, hogy jobban figyel dolgokra, hogy próbálkozik... Aztán jöttek gondok, Süti utolsó hetei, Süti halála, munkahelyi problémák mindkét oldalon, és az idő meg csak ment, és hát nem változott semmi...

Igen én is éreztem, hogy baj van, csak nem gondoltam hogy nem tudunk majd valahogy túllépni rajta... Hogy picsa fáradtan is igyekeztem a kedvében járni, és nem, nem mentem fel magamat sem, biztos én is sokat hibáztam... Bár... Nem! őszinte és nagyképű leszek, szerintem mindent megtettem érte, értünk.

Vannak problémái... Otthonról hozottak, évek alatt felszedettek, vannak sérülései, van és volt ami kiölt belőle dolgokat, és ezeket részben be és elismeri, de most ott tart, hogy nem tud, nincs ereje változatatni, amiért dühös magára... Boldogtalan attól, hogy nem tud boldoggá tenni... Én úgy látom van némi depresszió a dologban, magáért sem képes tenni, hogyan tudna értem, értünk?

Nem, nem akarom felmenteni, rohadt dühös vagyok rá... Mert én baszdmeg még így is szeretem, és még így is vele akarom/akartam leélni az életem, láttam a gyerekünk a kezében!!!  Érted?

És persze hogy dühös vagyok, mert mindenki, akit szerettem ebbe az életben, az meghalt, vagy elhagyott, és igen dühös vagyok azért is, mert nekem kell 34 évesen nem a nulláról, hanem a mínusz ötről új életet kezdeni...

Egy kurva hang nélkül végignézte, ahogy összepakolok, sírtunk, de ennyi... Úgy gondolta, jobb ha elmegyek, mert nekem lesz jobb, mert nem fog többet bántani...Három nap alatt három helyen töltöttem az éjszakát, hosszú órákat ültem mindenfelé padokon, mert nem akartam senkinek a terhére lenni... Szombaton este (haza) felmentem a maradék cuccOMért, tök gáz vagyok de kértem gondolja át, nem ez a megoldás... Végül megbeszéltük, hogy adjunk bele a következő egy hónapba mindent és ha nem megy akkor fogadjam el...

Hát ez így eleve halálra van ítélve... Mi a lófaszt lehet egy hónap alatt megjavítani, ami ennyire el van baszva? Hogy amióta ez ki lett mondva, csak azt hallom, hogy ketyeg egy óra... Hogy annyira fáj ez az egész, hogy ütném egész nap, mi lesz ebből akkor?  Ne, ne válaszolj... Húzzuk az időt... És azt hiszem miattam, az én kedvemért... Úgy érzem Nem hisz benne... És hát... Most én sem!

Nem, nem ennyire fekete meg fehér, de nem akarom őt ennél jobban kiadni, elég bonyolult, ő is, a lelke is, az élete is...

2017. július 6., csütörtök

Ha meg kell baszdódni, akkor meg kell baszódni ...

Tegnap, tegnapelőtt még 'csak' boldogtalanok voltunk*, ma meg már az van hogy hétvégén költözök....

*mondjuk én nem tudtam, hogy én boldogtalan vagyok, azt hittem, hogy 'csak' megviselt Süti, a munkahely, meg úgy egyáltalán az élet... Sőt... Azt sem tudtam, hogy ő boldogtalan... De most már tudom, mert megmondta nekem... Hogy én mit érzek.... Végülis mondjuk én már nem tudom... Azt hiszem legfőképp semmit... De igazán semmit...

Ugyanitt: sírni csak sokat, és bátran szabad...

Nem, ezt sem én mondtam, én buta vagyok ezekhez a dolgokhoz, nagyjából mindenhez, hát hiszen azt sem veszem észre hogy boldogtalan vagyok.... Egyébként meg ja hát az....

2017. július 2., vasárnap

Ha elfogadtok egy jótanácsot

...bemelegítés nélkül soha nem álltok neki Trx~ezni..

Sőt... Egyáltalán, Soha, semmilyen körülmények között nem álltok neki....

2017. június 29., csütörtök

Mézga család, high life

Tegnap sikerült három darab agysejtel haza jönni melóból (jobb láb~bal láb~levegő), és én tényleg csak enni, fürödni és csendben lenni szerettem volna, de aztán elindult egy telefon cunami, minden összefüggött mindennel, először nagynéném, hogy hívjam fel a tesómat, aztán amikor vele beszéltem kérte, hogy hívjam fel Papat, és akkor így másfél órája lógott a telefon a fülemen, én meg már anyám nevét se tudtam, és akkor mondtam mindenkinek,  hogy ezt most hagyjuk abba, mindenki hívja fel azt akinek velem akar üzenni épp, mert nekem ez most sok.

Azért volt némi pozitív is, haza jött Hisztis a nyaralásból , én meg tök megkönnyebbültem, hogy nem vagyok egyedül a munkahelyi szarságokkal végre, de hogy azért ez sem csak móka és kacagás, mert Hisztis meg most tőlem várja, hogy hisztizzek ki neki egy fizuka emelést (különben elmegy).... Amit egyébként tök megérdemel, de hogy így ki vagyok én? 

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy Papával úgy néz ki kezdenek gondok lenni, és sokkal~sokkal jobban oda kell rá figyelnünk, és minden nap oda menni hozzá, és megint / újra rá kell hasalnom az idő beosztás témára, mert bizony ide most kell sok~sok idő, de nálam ez lassan már egy éve probléma, hogy valahonnét lecsípek, hogy másra is jusson, aztán persze jön a deficit mindenhol.. 

2017. június 28., szerda

Azon gondolkozom

azon gondolkozom, hogy vajon hány évet kapnék, ha átmennék a szomszédhoz, elvenném a fúróját és a seggébe dugnám...???

Negyedik hete fúrnak... És szerintem nemcsak a házirend szerint gáz este tízkor is fúrni~faragni...

És akkor tegnap reggel kitettem a szemetet az ajtó elé, hogy el ne felejtsem levinni, ők épp pakoltak be valamit a lakásukba, és megkérdezi, hogy nem túl hangos nálam a zene?  (tény, ordított a tankcsapda), én meg ártatlanul mondtam neki, hogy hát nem tudom, mert nem hallom a fúrótól...

This is the beginning a beautiful friendship... Wait... No!

(említettem már ma, hogy tele van a faszom?)

2017. június 23., péntek

Mint akinek megverték a lelkét...

....
Ember szerintem még nem jött ki 'előléptetés' után ilyen enervált fejjel a főnökétől, mint én ma... Majd hurrá, nem?
Közvetlenül ezután kétszer hánytam, bár nem biztos hogy van összefüggés.
Kurva világ lesz....  És hát hello~szia nyár, majd augusztus végén találkozunk!

2017. június 20., kedd

Amivel baj van

Az új fogamzásgátlómmal mondjuk szinte teljesen biztos, az első levél végén még mindig az van, hogy bármikor el tudok/tudnék kezdeni sírni... Gyakorlatilag bármin.

Az más tészta, hogy elég sok okom is van rá, hogy sírjak, mert olyan durván össze jöttek a dolgok, hogy tegnap este már nem bírtam tovább és csak engedtem, had vigyen magával ez az egész.

Munka:
~pénteken becsuktuk az ajtót, és nekiálltunk hárman, hogy akkor beszéljük meg mi a baj...

És az elején működött a dolog, normális volt a stílus, a hangnem, aztán egyszercsak elromlott az egész, és volt magas cé, tagadás, hazugság (!), amiről mondjuk mi Hisztissel konkrétan tudjuk, hogy hazugság, jött a sírás is, támadások oda~vissza, sőt a végén már ment a személyeskedés is...
Mondjuk én akkor felálltam és haza jöttem, mert full~full méltatlan.

Aztán hétfőn be jött A., mondta hogy beszélni akar velem (Hisztis épp nyaral), válaszolni a péntekre, elmondta, hogy semmiben nem tud nekünk igazat adni, semmi nem jogos az észrevételeinkből, és itt vagy úgy mennek a dolgok, ahogy eddig, ahogy ő mondja, mert ezt így kell jól csinálni (nem), vagy akkor ő elmegy...

Én meg álltam ott maflán... Hogy az teljesen komoly, hogy két nap alatt ő erre jutott? Hogy tényleg úgy érzi, hogy nem jogosak a felvetéseink? Vagy hogy még csak egy sem?  Semmi?  Hogy én leültem pénteken otthon, és önkritikát gyakoroltam és be láttam, hogy én mit csináltam rosszul, mit kellett volna másképp, és ő két nap után így jön be, hogy ezt tudja hangosan kimondani a szájával!?

És akkor én erre inkább csak azt reagáltam, hogy kimentem cigizni, és mire vissza mentem ő be adta a felmondását.... Azóta hát így nem beszélünk... És persze ennek itt nincs vége, elindult a lavina és nem, most még belegondolni sem akarok/merek, hogy mi lesz...

Barátságok/szociális élet:
~amiről túl sokat nem tudok írni, mert hogy szinte nulla... Múlt héten meghalt az a lány, akit akkor műtöttek, amikor R~t, onnét ismerem tulajdonképpen, egy szobában voltak, amikor R~hez mentem látogatóba, beszélgettünk vele, aztán később úgy alakult hogy nálunk vásárolt, és mindig beszéltünk pár szót, tök kedves lány volt, 36 éves... Két hete nem láttam, amikor bejött a testvére, és mondta, hogy nagyon rosszul van, hogy pár nap alatt leépült, és haldoklik, aztán két nap múlva elment... És pont akkor volt R szülinapja, és valahogy azt éreztem, hogy ez így jel, és fel kell hívnom, hogy ő jól van e, hogy boldog születésnapot kívánjak neki, hogy beszéljük meg a dolgot... És esküszöm ott volt a telefon a kezemben, de nem tudtam rányomni a gombra... Azóta sem... Tök szarul érzem magam tőle... Akarom is meg nem is... Mert szeretem, és hiányzik, de tudom hogy nem tudnánk mi már normálisan leülni, és egy kávé fölött őszintén beszélgetni.

És akkor tegnap jön haza Katona, és mondja, hogy találkoztak Gé~vel.... És hogy beszélgettek, Gé még sírt is neki, hogy mennyire hiányzok, és hogy nagyon sajnálja ezt az egészet... Én meg így elkezdtem bőgni, hogy a faszomat... Hogy nem értem.... Hogy múlt héten háromszor találkoztunk, a postán, az utcán, a boltban, és mind a három alkalommal elcsapta a fejét, hogy konkrétan nem sikerült neki egy hello~sziát kipréselni magából, hát akkor ez így most mi?  És akkor még jó dühös is lettem, mert pontosan tudja, hogy miért lett ez a vége, hogy amikor elküldtem neki azt a bizonyos üzenetet, nekem jött, belém állt, és letiltogatott mindenhol, és oké értem, át gondolta, de akkor miért nem engem keres meg, hogy te hülyelány, üljünk már le beszélni?

És azért is kurva dühös vagyok, mert ezek a 'szakítások'  pár hét különbséggel pont akkor történtek, amikor Süti már beteg volt, és tudtuk, hogy mi lesz a vége, és mind a ketten tudták, hogy lelkileg belenyomorodtam abba, amit akkor végig csináltunk, és ők nem voltak mellettem, akkor engedték el a kezem, amikor a legjobban kellett volna szorítani, és eltelik négy hónap és Gé például még engem hibáztat?  Hogy R annyira kibaszott büszke, hogy azóta sem keres ?

Fogjuk rá az új fogamzásgátlómra

De hogy így mi a faszt csinálok én itt az életemben?

(majd ha kisírtam megírom...)

2017. június 18., vasárnap

Esti rejtvény

Mit csinál egy lány, ha a konyhába érve, azt tapasztalja, hogy egy ilyen állat van a pulton:
a.) leüti
b.) kiterelgeti az ablakon
c.) visít
d.) leszarja
e.) segítséget hív
Extra pontokért lehet tippelni, melyik voltam én... :)

2017. június 15., csütörtök

Nagyonfasza

Előre egyeztetett időpontban, holnap Mónika show lesz a munkahelyen.... (ennek tudatában, még lehúzni együtt két órát... Az érzés felbecsülhetetlen... )

Hát... Nagyjából eddig lehetett húzni...

Borítékolható az ordítás, sírás, sértődés, hiszti, örökre garantált a rossz kollégális viszony*, esetleg valaki bedobja a felmondását.

Kurva boldog vagyok a dologtól, gondolhatod... 

  

*igen, elvileg felnőtt, intelligens nők vagyunk mind a hárman, csak hát ugye gyakorlatilag...

2017. június 13., kedd

Miu~máu...sa~la~la~la~la

...

Négy negyvenkor keltem... letoltam tíz óra melókát...az hozott haza, hogy mondogattam magamba, hogy tus~kávé~döglés~tus~kávé~döglés...és akkor haza jövök és az új szomszéd fúr...

És akkor ilyeneket írok be a google~ba, hogy mit lehet tenni a (pszichopata) passzív~agresszív főnök ellen, és azt mondja a zinternet, hogy (semmit), próbáljak én (!!!) másképp/jobban kommunikálni, megérteni stb faszság, és kicsit sírni akarok, és valaki mossa meg a hajam lécci...

2017. június 11., vasárnap

Dilemma

Hisztisék mennek nyaralni az egész családdal, és megkérdezte, esetleg nem vállalnánk e el arra a tíz napra az anyukája kutyusát.... Egyébként egy imádnivaló kis pincsi, nem sok vizet zavarna...

És akkor így elsőre az volt bennem, hogy hát miért ne, nekik segítség, nekem öröm, kutyázunk kicsit.

Aztán tegnap szólt Katona, hogy szedjük össze Süti cuccait a tárolóba, válogassuk át, mit szeretnénk megtartani, mit viszünk ki a gyepire, és mi az ami nem kell... 15 hét után úgy vágott arcon, hogy újra láttam a kis holmijait, hogy többször visszajöttem a lakásba, hogy én ezt nem akarom végigcsinálni, aztán persze újra meg újra megint kimentem, nehogy Katona valami fontosat kidobjon...

Szóval azt hiszem nem fog menni ez a kutya szitterkedés... Tíz nap alatt simán elkezdenék kötődni hozzá, aztán újra megszokni, hogy nincs itt egy életke a lakásba... Hát..

2017. június 6., kedd

Lustaság fél egészség

Történt itt mindenféle az elmúlt napokban, szombaton én még dolgoztam, és olyan brutál napot sikerült letolni, hogy haza jöttem és sírtam egy kicsit, mert a faszért kell megőrülni az embereknek, ha két napig zárva van minden?...

vasárnap meg például annyira elegünk volt a világból, hogy képesek voltunk ki se tenni a lábunkat a lakásból, cserébe öt órán keresztül final four~t néztünk, megünnepeltük Katona szülinapját (kettesben... Nagy buli volt :) ), és csak hétfőn volt legközelebb igényünk rá, hogy társaságba menjünk, Hisztisékkel találkoztunk, végigtáncoltunk egy elég szarul hangosított koncit, közben a fiúk elég cukin besöröztek.

Tegnap meg varratni voltunk, vagyis csak Katonát varrták, én csak lelkitámasznak mentem, hát... Magára varratott egy fél háborút (mi mást? :) )... nagyon szép lett amúgy, kurva ügyes a csaj aki csinálta, viszont elég nyers, úgyhogy el is dőlt, hogy az enyémet nem ő csinálja.

A héten szabin leszek, mert kurvára elegem van a munkahelyi játszmákból, sok~sok~sok az egész... Mindenféle túlélő tervekkel meg stratégiákkal járunk be dolgozni, fel nem tett kérdésekre készülünk válaszokkal, tök beteg az egész, szóval chill meg pihike lesz itt a napokba.

2017. május 31., szerda

Jó reggelt kedves Murphy!

Valahol mélyen sejti az ember, hogy nem lesz annak jó vége, ha az ágyra tesz egy bögre kávét....

2017. május 30., kedd

Helyzetjeli

Unalmas poszt következik arról, hogy kurvára nem történik velünk semmi, közben azért mégis, és ez most így pont jó!

Én néha szeretem, ha csak ilyen kis komótosan zajlik az élet, telnek a napok, a maguk kis rutinjával.

Mióta itthon van Katona, szépen 'nyugdíjasan' elvagyunk,  dolgozunk, együtt vagyunk, együtt fekszünk, együtt kelünk, semmi extra, de hogy együtt (!!!) és így mégis kerek.

Vasárnap voltunk Kishisztisékkel grillezni, úgy indultunk, hogy megsütjük a kaját, eszünk és mindenki megy haza pihenni, hát ebből nyilván az lett, hogy este tízig kint voltunk, a fiúk tök cukin elvoltak, szorgalmasan vágták a fát, rakták a tüzet, sütötték a húsokat, Hisztisék kutyája kivételesen nagyon szociálisan viselkedett, rengeteget játszottunk vele, mi meg csak (ittunk) énekeltünk, pokrócon fetrengtünk, lezabáltuk nagyjából az összes epret a kertben, és hagytuk, hogy a fiúk kiszolgáljanak minket :)

Tegnap meg az volt, hogy végeztem a melóval, Katona jött elém, és épp indultunk fagyizni, amikor összefutottunk a volt területi képviselőmmel, lerobbant a kocsija, és akkor mondtuk neki, hogy kettőt se fossá, betolunk, jó lesz az, és akkor két fiatal srác gondolkodás nélkül ledobta a hátizsákját és jöttek segíteni, és én tök büszke voltam rájuk, mert erre felénk a mai 17~18 évesek zöme maximum a szotyi~mozi miatt állt volna meg, és ők meg jöttek és tök jó fejek voltak...

Szóval, hogy ilyen kis semmik vannak, és most így jó nekem, és jövő héten mégjobb lesz, mert annyira elég volt a melókás balhékból, hogy kivettem egy hetet, terv nincs, de jó lesz, érzem!

2017. május 24., szerda

Szét~basz~az~i~deg*!!!!

Aki azt mondja ma, hogy nálam idegesebb, az hazudik!!!!

Negyven perce próbálom magamra erőszakolni, hogy nagy levegő beszív, kifúj.... De nem!!!  Tombolni tudnék!!!!!

Tudtok esetleg egy jó állást**??? (itt fenn áll a veszélye, hogy súlyos testi sertést fogok elkövetni...)

(Én ezt neeeeeem bírom)

*szép lelkeknek: forrongok a dühtől

**eskü nem vagyok pszichoPata***



Egyébként csak annyi történt, hogy leszakadt egy polc.

Kíváncsi vótá' mi?  :)

******mondjuk még lehetek... :)

2017. május 20., szombat

Virágot az öltözőbe

Tavaly itt nyígtam, hogy ha lehetne szuperképességet választani, és mondjuk egyszerre többet is, akkor a tökéletes rizs főzés technikáját kérném egyiknek.

Nnna, kérem szépen, 34 évesen végre elmondhatom, hogy sikerült finom, pergős rizst csinálni :) ennek kábé annyira megörültem, hogy körbe táncoltam a konyhát, aztán kétpofára tömtem magamba natúrba a rizst :)

Az élet apró örömei...

2017. május 19., péntek

TGIF

Na szóval, itthon gyógyulgatok tegnap óta, de én még ezt sem tudom jól csinálni.

Tegnap annyira untam kábé két óra után a fekvést, hogy nekiálltam takarítani :) három óra alatt végeztem is mindennel, kurva büszke voltam magamra. Sütöttem zsemlét, lecseréltem a telefonomon az üvegfóliát, rendeltem egy újabb adag csiri~biri szart aliról, aztán már tényleg csak pihentem.

Ma már sokkal jobban vagyok, tervezem holnapra a teljes meggyógyulást, egyrészről jön haza Katona, másrészről nagyon szeretnék elmenni a közelben lévő kutyakiállításra.

2017. május 17., szerda

Napi burleszk

Hajnalban arra keltem, hogy ki~be kapcsol a mikró (sípol), kimegyek, megnézem (mi a fasz), áramszünet, áram vissza, sípol még anyám is, ezt úgy ötször egymás után... Hát gondoltam nem baszol te ki velem, lekapcsoltam az elosztót, megyek vissza aludni, szól a városba az összes riasztó, (az áramszünet miatt) jó, akkor faszom, felkelek iszok egy kávét... Ja hogy ahhoz áram kell???  Oké, van három az egybe kávé, ahhoz csak melegvíz kell, reménykedem ha sokáig engedem a vizet, lesz annyira forró, hogy felolvadjon a kávé, nem lett... Sűrű anyázás mellett ittam egy darabos kávé ízű ízét. 

Közben pusztulat beteg vagyok, egyre rosszabb lett, nem tudok egy rohadt teát se főzni, mindegy pihenek melóig... Addigra annyira rosszul lettem,  hogy mondtam a csajoknak a mai napot becsületből le tolOM, aztán hétfőig felejtsenek el, ezt ki kell feküdni. 

Zárásra már az ájulás kerülgetett, de semmi baj, megyek haza, meleg fürdő, meleg tea, méz, némi gyógyszer és alvás... Aha... Haza érek, áram van, víz nincs... Melegítek ásványvízet (!!!) teának, out of blue, kihánytam a jövő hetet is, oké semmi baj egy nagy alvás mindenre gyógyszer, háromnegyed kilenc és akkor jönnek a jómunkás emberek beton törővel vagy hogy hívják, meg markolóval és baszdmeg neki állnak szétbaszni a betont, mer' ez bizony csőtörés. Még jó hogy a fejem nem akar szét pattanni ... Ja de... Most épp tíz óra van és ahogy elnézem ez még egy darabig eltart... Kicsit most már sírtam is, mert ez mi ez a nap? 

2017. május 16., kedd

Valaki mondja meg

Na, ki az a kurva tehetséges, aki 25 fokban, és verőfényes napsütésben képes volt megfázni? Hjaj...

És tényleg, valaki árulja már el, hogy miért van az összes forróitalpornak ilyen ótvar íze?

Paracetamolt ide nekem!!!

2017. május 15., hétfő

Találkozás egy régi szerelemmel

11 évvel ezelőtt, nemsokkal azután, hogy összejöttünk Biggel, elhoztunk egy kiskutyát Szombathelyről.
Big még a szüleivel lakott, a kutyus is oda ment haza.
Az a kutyus, aki kábé egy éves koráig azt hitte, hogy úgy hívják 'nem szabad'... :D Iszonyat rossz kislány volt, de imádtuk, vittük kutyasuliba, rengeteget kirándultunk vele, igazi ágyban velünk alvós családi kutya volt.
Amikor 4 éve szakítottunk Biggel, elmentem a szüleihez elköszönni, és hát persze Ginától is elbúcsúztam, hiába mondták, hogy menjek hozzájuk ezután is, annak ellenére ami történt, kicsit mindig az 'ő lányuk' maradok, és menjek amikor csak akarok, én úgy éreztem hogy nincs 'helyem' abban a házban.
Nem túl szorosan, de tartjuk a kapcsolatot, ha találkozunk véletlenül, beszélünk, kínosan ügyelve egymás határaira. Mindig kérdezem hogy mi van a kis 'mocsokkal', megvan, jól van, öregszik.
És akkor ma meg az történt, hogy kint cigiztem a melóhely előtt, amikor megláttam a kocsijukat, és a hátsó ülésen ott ült Gina.... :) édes szívem.... Négy éve nem láttam... Hát kitalálhatod mennyire nagyon sírtam. Angyalom, szépen összeszedte magát az ivartalanítás után, kis gömböc lett, de ezenkívül semmit nem változott, 11 éves a nagylány, de nem is őszül a pofija, nagyon jól néz ki a husom. Hát... Már nem ismert meg, de hát persze, nagyon hosszú idő, én meg csak öleltem, pusziltam, simiztem ahol értem, meg persze bőgtem mint az állat...
nosztalgiáztunk, milyen rosszaságokkal szórakoztatott bennünket anno, és annyira nagyon~nagyon mosolygott a szívem, meg mosolyog azóta is....

2017. május 13., szombat

Shopping

Ma elmentem venni színes (!!!) felsőket...

Összekínlódtam hármat... Egy feketét, egy fehéret, és egy szürkést :D

Szerintem legközelebb akkor megyek vásárolni, ha majd jó kedvem lesz :) (nem lesz, szóval így kell spórolni)

2017. május 11., csütörtök

Napom eddig...

Három órája keresem a lakás kulcsot.... Azt a lakáskulcsot, amivel én csuktam be este az ajtót... Ki akarok menni!!!

2017. május 10., szerda

Ebbű' baj lesz more!

Kicsit izgulva látom, hogy mi megy poszt kontra komment ügyben... Most már mindkét oldal meg van sértődve, én meg csak halkan merem leírni, hogy itt is van igazság, meg ott is... Mert bizony egy~két komment láttán nekem is nyílt a bicska, és néha úgy tűnt, hogy a kommentelő elfelejti, hogy nem a saját blogjában van, a másik oldalt meg volt olyan Blogger, aki úgy sértődött meg, hogy nem is volt igazán min.

Ezzel az a baj, hogy most egy darabig az lesz, hogy senki nem posztol, vagy csak valami kis semlegeset, és senki nem mer majd kommentelni, nehogy sértődés legyen, és akkor itt el is ment a dolog lényege.

Nyilván könnyen pofázok, ebben a blogban egyetlen negatív kommentet kaptam, a régiekben sem volt jellemző.

Viszont én kurva megtisztelőnek érzem, hogy olvashatlak Titeket, hogy kaptam meghívókat, hogy amikor írtam egy posztot, hogy kit kell leszopni hogy Annához kaphassak meghívót, valaki szólt neki, és akkor írt nekem és küldött és tök wow, mert nyilván nem olvas és azt se tudja ki vagyok, de eljutott hozzá, és reagált...

Hogy a blogolás nem arra való, hogy a saját frusztrációnkat, kudarcainkat kiéljük másokon és jól odamondjunk, hogy szerepelgessünk, és azzal esetleg a saját blogunkba 'csaljunk' olvasókat (igen, én még ilyet is bele láttam a dologba), a blog a Blogger saját kis játszótere, az övé...

Nézem a 'nagyokat' és kurvára irigylem, hogy blog talikat csinálnak, hogy összejárnak, hogy igazi barátok lesznek... Nna, erre (is) való a blogolás...

Mindenki elmondott már mindent, pro és kontra, nem is tudok hozzátenni, csak hagyjuk már egy kicsit egymást békén, jó?

2017. május 9., kedd

Szintet léptem...

Reggel óta bőgök... Mindenhol, mindenen, mindenért. (pedig olyan szépen kifestettem a szemem...bűűű)

Végülis  lefelé is van szint, ki mondta, hogy nincs?!

Tévé kikapcs, internet bezár mielőtt mégvalamin összesírom magam.

2017. május 8., hétfő

Reménytelen~rinya

Éjjel batyufasznyit sem aludtam, először felkeltettek a teknősök, mert persze éjjel a legjobb a sziklájukat felborítani, és az akvárium falához ütni... Többször... Hangosan... Adtam nekik enni (be basztam pár szárított halat  egyben :) ), de akkor sem hagyták abba, úgyhogy átvonultam a nappaliba aludni, ott meg az ablak alatt lévő fán ordított egy rigó torkaszakadtából... Nem is értem, ez hova járt énekóra helyett...

Reggel egy óra kemény munkával vállalhatóvá tettem a fejem, és csak nyolcra mentem be dolgozni, és tök örültem, hogy Kishisztissel leszek, de olyan hírekkel várt, hogy fél órával később már kint remegtem cigi~kávé kombóval a kezemben... Kell kezdeni valamit ezzel a munka dologgal...

Kaptam reggelit, és utána egy kicsit jobb hely lett a világ, de azért még az utolsó órában jött ez~az, ami kábé arra volt jó, hogy újra elértem a reggeli szintet...

És akkor a mai nap további része kuka, éljük túl, felejtsük el...
És nem, nincs abban semmi baj, ha néha csak túlélni akarunk, de hogy nálam most már lassan mindennapos...

Közben a privát élet is zajlik mindenféle szálon, magánélet, család, barátok(hiánya), ezermillió titkos gondolat, amit még magam előtt sem mondok ki hangosan...

Sok~sok~sok!

2017. május 7., vasárnap

Szomorúság

Nagyon sok dolog miatt irtó szomorú vagyok napok óta...

A Hiánytól... Hiányzik Süti, hiányzik Katona, hiányzik Gé és R, és hiányzik egy jó szó.

Attól, hogy én már csak a temetőbe vihetek virágot anyák napjára.

Szomorú vagyok a csendtől, a szekrényből előmászni akaró csontvázaktól, munkahelytől, rosszindulattól.

Majd valamit kitalálok

2017. május 3., szerda

Lerobbanva

Egy ideje a komplett audi logó díszeleg a szemeim alatt, és borzasztóan zavar, hogy hetek óta úgy nézek ki, mint akit alvás megvonással kínoznak, először csak elfedni próbáltam (nincs az a korrektor, én mondom), aztán inkább megszüntetni, de minden hibába... Ittam/iszok sok vizet, vettem koffein szérumot, spec krémet, tea filter, hideg kanál, aludtam sokszor és sokat, de semmi... Most épp olyan videókat nézek, ahol ezeket a karikákat fel töltik, nyilván soha nem merném megcsináltatni, max mélyaltatásban, egyenlőre marad a szem alá ragasztható kis maszk, meg az összes többi kence, aztán vagy használ valami, vagy megszokom, hogy úgy nézek ki, mint a Derick :)

2017. május 2., kedd

Fszmt

Azt hiszem erre szokták mondani, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés...
Reggel bőgve mentem dolgozni, neeem, azért ennyire (még) nem gáz a helyzet, 'csak' hogy ugye Katona ment el, és ilyenkor mindig sírok egy kicsit, hogy (köcsög honvédség) szegény én, aztán amikor beértem, mind a két gép úgy döntött, hogy akkor most dob egy kékhalált... Távszerviz, bruttó húsz perc, meg kettő lábon kihordott infarktus, de nyitás előtt kettő darab perccel felállt a rendszer, (én meg haza akartam menni) kezdődhet a nap, azt hittem a nehezén túl... (lófaszt). Jött mindenfelé szar, old meg, intézd el, add oda, rendeld meg, sztornó, sztornózd a sztornót...
Mire Kishisztis beért, három agysejtem maradt, de lenyomtunk még két óra rendelés~bevételezés~anyázást, és én már semmi másra nem vágytam mint egy kávéra, meg a könyvemre, de hív a tesóm, hogy neki SOS el kell mennie cipőt venni, el tudom e hozni Hannát az oviból... Hát hogyne... Futás az oviba, a gyerek ahogy meglátott bőgött, és az anyját követelte, tökre igaza volt, a bőgés kitartott három (!) játszótéren keresztül, végül haza vittem, és kínomban leültette a tv elé (igen tudom... Szörnyű vagyok), ezzel le is kötöttem a kis figyelmét, de egy óra múlva megint kezdődött a 'mikóóó jön má' anya', megint tönkre igaza volt, és akkor felhívtuk az anyját, hogy hát hahó, és  jött a döbbenet, hogy hát izé, nem volt semmi normális cipő helyben, ezért elugrott a 40 km~re lévő occsó' cipőboltba, és hát most ért oda, és találjuk fel magunkat amíg jön... Mondjuk itt már én is majdnem bőgtem, mer azért na... Hát fél kilencre (igen, este), sikerült ide érni, a gyerek feje már majdnem leesett, az enyém meg majdnem szét az egész naptól, most itt dühöngök magamban, iszok egy teát, beülök a melegvízbe, sírok egy kicsit, aztán holnap nekifutok mégegyszer ennek a hétnek, hátha másodszorra jobban sikerül... Biztatnám én most itt magam valamivel, de a mai nap után?

2017. május 1., hétfő

Ragadós lelkek

Nem igazán értem, hogy mióta vagyok ennyire empatikus, de múlthéten mindenki lelkiállapota rajtam ragadt...

Pechemre csupa szomorú, gondterhelt ember volt körülöttem...rendesen rámragadt a szomorúság, meg a mélabú.
Katona sem volt túl nagy formában, feszült meg ideges mindenféle munkahelyi (faszság) dolog miatt, és akkor az én kis lehúzott lelkemmel próbáltam tolni az ő seggét is, hát nagyjából pénteken fel is adtam...

Ma meg tök indokoltan hagytam el magam, mert holnap megint megy el három (!!!) hétre, és megint egyedül~egyedül leszek... 

A hétre az a házifeladatom, hogy összerakjam magam, elolvassak legalább egy könyvet, és hogy állítsam be a helyes egyensúlyt a munkában (irtó gázok vannak). Hát... Majd jól igyekszem.

2017. április 27., csütörtök

Új hülye szokásaim

Mostanában ha sokáig kell beszélnem idegen emberekkel, egy idő után zavarba jövök, témától tök függetlenül, elvörösödök, kellemetlennek érzem... Hát eléggé utálom, főleg, hogy nem vagyok önbizalomhiányos, van szám, bármikor, bárkivel bármiről el tudok beszélgetni (már ha van kedvem persze), de mostanában tök nyűg,  meg na..  Ne legyek már 16 éves...

A másik, hogy nem vagyok hajlandó megenni 'kapott' kajákat... Húsvétkor is, amerre jártunk, mindenki pakolt ezt~azt, 'vigyetek gyerekek' felkiáltással, na hát én ezeket otthon szépen dobáltam ki... Nem értem...

Pár napja tök durva álmaim vannak,  úgy érzem, hogy nagyon elbaszottul működök, olyan dolgok jönnek elő, hogy reggelente ülök az ágy szélén, és nézek magam elé, hogy ezt most így hogy, meg miért? Aztán persze képes vagyok egész nap ezeken kattogni

Hát... Nem vagyok valami nagy formában.

2017. április 17., hétfő

Zabálásokba...

~meg masszírozzalak?

~aha!!!!

~melyik krémmel?

~jégkrém?  Van jégkrém?

(volt...)

Ezen a héten csak kefirt és vizet akarok látni a hűtőben :D

2017. április 12., szerda

Fókusz

Na jóóó!!! Nézzük a fun dolgokat!!!

Katona már egy hete röhög rajta, hogy engem 15 dolcsival milyen boldoggá lehet tenni :)

Kábé két hete láttam meg Leszi blogján az újzélandi nyuszi izé magokat, nyilván musthave, és akkor ha már ali hát kell az új telefonra tok (rögtön három), és jé ennyibe kerül egy üvegfólia?  Kell!  Óóó van usb átalakító? Egyet itthonra, egyet bentre. És wiiii, de cuki ez a mécsestartó stb. :) csupa filléres dolog, egy rakás csiri~biri szart vettem, de olyan jó volt, hogy majdnem mindennap jött csomag, és tök régen rendeltem már és most nagyon jót tett a lelkemnek, amikor egy szar nap után bontogattam a kis borítékokat :) mint a gyerekek karácsonykor.
Na meg ugye glamour napok, de ott (egy~kétkivétellel) csupa hasznos dolgot vettünk, amivel tényleg pénzt fogtunk, a legnagyobb medzsik az alverde kupon volt, ne viccelj, fél áron?  :)

Szóval van jóság is, csak brutálisan szar hetem van, de holnap vége, és öt napig zen van.

Szerintem ma (is) sírni fogok

A háziorvosom (akinek a nevét legszívesebben kiírnám egy szégyenfalra), úgy rázott le a kis kiegyenesedett, szűk réses gerincemmel, ahogy nem szégyelt...

Képes volt kimondani a szájával, hogy tanuljak meg youtube~ról valami gerinctornát... Mondom okéka, de esetleg elmennék egy reumatológushoz, aki talán kiírna gyógytornára, ahol megtanítják élőben, hogy is kell jól csinálni, de szerinte egyrészt felesleges (wtf?), másrészt nagyon jó magán orvost tud ajánlani... Mondom első körbe jó lenne nekem az sztk~s is,  hát nyilván nem adott beutalót.

És akkor jöttem hazafelé, kurvára sírtam a napszemüveg alatt, hogy baszdmeg 34 évesen le van robbanva a gerincem, és tényleg nem terhelem a dokimat feleslegesen, nem futkosok oda minden szarral, és tényleg ennyi?  Szedjek izomlazítót meg fájdalomcsillapítót, és youtube? (6 hete fájok...)

Nyilván megoldom, meg keresek majd megoldást, gyógytornászt stb, de hogy azért faszom...

2017. április 11., kedd

Tavasz

Miért van az, hogy amikor mások előveszik a tavaszi cuccaikat, pénz, meg rég elveszettnek hitt kincseket találnak a zsebeikbe, én meg csak maoam~os papírkákat...??

2017. április 10., hétfő

Adjatok egy kanalat...

Lassan névről ismernek minket a balesetin... Délelőtt hívott Papa, hogy úgy lefejelte a lámpát az én régi szobámba, hogy összetört... Aztán amikor próbálta eltakarítani a romokat, akkor meg sikeresen eret vágott magán... Azt mondják nem kell varrni... Mondjuk ahhoz képest két és fél órája itt ülünk...

2017. április 9., vasárnap

Burnout

Péntek este óta próbálom simítgatni a lelkem, elengedni a munkahelyi faszságokat, és nem elcseszni ezzel a hétvégét... Hát nem túl sikeres a dolog...

Egész héten szenvedtem, meg már egy ideje tele a tököm nagyon sok mindennel, és akkor felkerült pénteken a pont az i~re, én meg elég rendesen behisztiztem, ötpercenként mentem ki tízperces cigi szünetet tartani, mondtam a magamét, lázadtam stb. És ezt nem sikerült elengedni sem estére, sem másnapra, de még mára sem... Holnapra szalonképes állapotba kellene kerülni, de már az is valami lesz, ha csendben sikerül maradni, és jórobot módjára csinálni amit kell, mindenféle kommentár nélkül... (nemígéreksemmit)

Tök szomorú vagyok az egésztől...

2017. április 6., csütörtök

Ahülyelány

Szörnyű napjaim vannak a melóhelyen, nem is igazán értem... Totál káosz, kapkodás, utolsó utáni percben van kész minden, szerda óta már csak humorral elviselhető...

Annyira, hogy tegnap valahogy eszünkbe jutott Kishisztissel a céges pénzzel Wallstreet farkasait játszani...nem, nem tőzsdéztük el, csak eljátszottuk a jachtos részt, magyarul szórtuk a lóvèt (mer' az vicces). Mondjuk este záráskor lett egy ötös mínuszom, az nem volt annyira vicces így kurvasokadikán, de az előbb hívott a főnök, hogy talált egy ötöst az egyik alsó polcon, tudok e róla valamit... ~hangosanröhög ~

Megvan a gerincröntgen eredménye, semmit nem mondtak, csak a kezembe nyomták, háziorvos meg majd csak jövőhéten, de a google szerint (keressek egy kényelmes tolószéket) a 'valami' ki van egyenesedve, a réseim meg be vannak szűkülve... Elég jól hangzik.

Hát én ma már csak a túlélesre játszok, aztán hétvégén össze kapom magam, mert tényleg botrány volt ez a hét...

2017. április 2., vasárnap

Stuff

Egyenlőre nem nagyon tudok mit kezdeni a hirtelen jött tavasszal, csak örülök a napsütésnek, igyekszünk programokat csinálni, mondjuk hétvégén pont dolgoztam, de azért mindkét nap próbáltunk kimozdulni.
Szombaton elmentünk kacsákat etetni, (mondjuk tele bőgtem a tavat, mert rengeteg kutyás volt kint, és mi is nagyon sokat jártunk ide Sütivel), hazafelé találkoztunk Kishisztissel meg a párjával, a fiúk söröztek egyet, mi meg isteni fagyikat ettünk, aztán meg jól ránk sötétedett, tegnap meg elmentünk edzeni... Na jóóó, én csak létszám voltam, az én derekammal már az is teljesítmény, hogy el sétáltam a város másik felén lévő felnőtt játszótérre, de amíg Katona tolta a köreit, én napoztam, olvastam, (egy kicsit itt is bőgtem, mert ide is jönni szokott velünk Süti), de azért Jó volt.
Szomszédoltunk is kicsit, mert sajnos a cuki szomszédék elköltöznek, amit tök sajnálok, mert tényleg aranyos család, tök jóba vagyunk, iszonyat jófejek, és a hideg kiráz, hogy mi van ha az újak három (!) gyereke hangos lesz, sírni fognak egész éjjel, és tuti hónapokig újítják majd a lakást

Közben meg olyanok is vannak, hogy a munkahelyen tök nagy feszültségek vannak, mert relatív rosszul kezelem ha retardáltnak néznek, lassan már ott tartok, hogy semmi pluszt nem vállalok be, mert minek?

Holnap meg megyek gerincröntgenre, kezeket csuriba,  a gyógyszert egy pár napja abba hagytam, mert egyre több mellékhatást sikerült produkálni, nyilván azóta meg érzem, hogy megint kezd beállni, de akkor sem vagyok hajlandó.

2017. március 29., szerda

Fszmt!

Akartam írni, hogy képzeljétek, egy kicsit jó volt, de elmúlt... Mindig elmúlik.

2017. március 26., vasárnap

Mézga család

Semmilyen szempontból nem vagyunk az a klasszikus család, és én mondjuk ebbe már elég régen beletörődtem, a többiek (nővérem, nagynémém) erőlködnek néha, és akkor általában ebből lesz a csikágó.

Nekem az a jól bevált módszerem, hogy amikor érzem, hogy rossz felé megyünk, akkor tolom őket magamtól el, mert ha nincs kontakt, nincs személyes találkozó, akkor nem tudnak bántani.

És amúgy mind a hárman faszok vagyunk, mindenki hibázik/hibázott, mindenkinek fel lehet róni dolgokat, és én vagyok az akinél nem működik a delete gomb, mert 15 éves dolgokat nem tudok megbocsájtani, nemhogy frisseket, és én vagyok akiben semmi belátás nincs, és ők ketten aránylag többször vannak közös nevezőn, mint én bármelyikükkel, de egy pár éve eljutottam odáig, hogy ami nekem nem jó, azt nem csinálom, mert felnőtt vagyok, és megtehetem. (na, ki a fekete bárány?)

Aztán persze amikor jön egy névnap, szülinap, és le kell ülni egy asztalhoz, akkor meg áll a kés a levegőben, hogy kit éppen milyen hangulatban talált meg a reggel, engem kibeszélnek a konyhában, a nagynénit mi a tesómmal az erkélyen, és mi a tesómat a cigi mellett... Mindig épp azt, aki nincs ott... És most komolyan, az oviban érzem magam, és nekem ehhez nincs kedvem, és ahol tudok, ott bújok ki alóla, de mindig mindent nem lehet megúszni.

És jönnek a cifrábbnál cifrább történetet, mindenki valamit sérelmez, mindig valaki jobban tud valamit, bármi elég a sértődéshez... Mostanában már tényleg csak így jellemzem magunkat, hogy Mézga család... Mert az...

A héten lesz kisunokahug névnapja... Semmi jóra nem számítok.

2017. március 22., szerda

Lazulj!

Szóval én tényleg nem vagyok az az orvoshoz futkosó fajta, a háziorvosom az elmúlt 16 évben kábé háromszor látott, amikor jogsi kellett, az epe műtét előtt és múlt pénteken, amikor Katona nem bírta már elnézni, hogy olyan vagyok, mint egy hikomat a becsípődött kis derekammal, és elparancsolt orvoshoz.

És ugye írtam, hogy hogy jártam az izomlazító~bor kombóval, és azt hittem én vagyok a hülye, a kettő együtt ütött ki, de hogy nem, mert az izomlazító full natúrba is ugyanúgy hat rám, és hát 34 év alatt egy pár 'dolgon' túl vagyok, de ilyet még nem éreztem... (szedett esetleg valaki már sirdaludot?) szóltam a dokinak, hogy hahó, ez tök nem oké, és tök ijesztő, de ő ragaszkodik hozzá, hogy ez nekem kell, és tessék szedni, és egyébként lassan három hete gecire fáj a derekam és oké értem, hogy magától ez nem múlik el, de ez durva, és tök fosok hogy megáll tőle a szívem vagy valami, közbe meg persze beveszem minden este, mert már nem bírom, de hogy azért faszom...

Tegnap elküldtem magam masszázsra, de így három perc után kábé sírva könyörögtem, hogy ezt hagyjuk abba (bevallok mindent).

Szóval kedves derekam lazuljál már!

2017. március 20., hétfő

A múlt hét

Megállapítása:
- sokkal jobban működök, ha itthon van Katona

Tapasztalása:
-az izomlazítóra egyetlen korty alkoholt sem szabad inni! (Igen, tudom, gyógyszerre nem iszunk soha, de ez tök ártatlannak tűnt, aztán két korty borral később már beszélni sem tudtam)

Döbbenete:
-még mindig rányúlok a boltokban a Sütinek való dolgokra

Hiánya:
-Süti... nagyon-nagyon

Idiótája:
-megosztott díj a nővérem és a főnök között

Jó dolga:
-lejárt az előfizum, és szinte ingyen utánam dobtak egy pingpong ütő méretű csúcs telefont, egy szépséghibája van, nem bírom letenni! Imádom!

Élménye:
-8 óra alvás OMG!

2017. március 14., kedd

Helyzet

Voltam egy kicsit kórházba, pénteken nem jöhetett haza Katona, én meg olyan ideges lettem, hogy oda vágtam egy párnát, és a mozdulattól a derekam megadta magát, hát kaptam mindenféle szurikat, meg infúziót, igazából nem lett jobb, vasárnap saját felelősségre haza jöttem, feküdni itthon is tudok...

És tegnap mondjuk már haza is jött, és hát ... Szóval az ő szeme most találkozott először azzal, hogy 'nincs', hogy csend, és nagyon sírtunk mind a ketten... Én persze megint elhagytam magam, mert most lehet... mert nem vagyok egyedül... Mert gyenge vagyok!

Sokat beszéltünk, arról is, amit itt írtál nekem névtelenül, hogy kit/mit gyászolok ennyire erősen, mitől ennyire intenzív a gyász, és hogy kell idő.

Szóval vagyok, csak még mindig elég nyomorultul, meg halványan... De legalább most egy kicsit nem egyedül.

2017. március 7., kedd

Próbálkozok, az is valami!

Olyan drágák vagytok!!!!!!!! Tök köszönöm!!!

Kicsit úgy érzem, kezdek itt a blogon 'bolond kutyás nénivé' válni, és nagyjából ezért pihen piszkozatban négy-öt poszt... Arról, hogy haragszok rá, hogy mit tanultunk egymástól, hogy jóban, rosszban, hogy mit vitt el, hogy hogyan szerették meg egymást Katonával és sok-sok sírva-nevetve mesélős sztoriról.

Nem mondanám, hogy jól kezelem... Vagy full elnyomom az érzéseket, vagy engedem, had fájjon. Sokszor minden átmenet nélkül.
A legnagyobb baj, hogy nem beszéltem erről senkinek. A család egy része udvariasságból néha rám emeli a telefont, Kishisztis nem mer kérdezni, látom rajta, bár felajánlotta aludjak náluk pár napot, Katona meg hát nincs itthon... Persze, kérdezi, jól vagyok, ettem e normálisan stb. Nem mondja, de tudom hogy ő is szarul van, talán hétvégén haza jöhet...
És hogy Gé és R nincs, és nekik tudnám ezt az egészet fesztelenül kiadni, és R-nek ezt soha nem bocsájtom meg, hogy nincs itt...

A próbálkozom meg egyenlőre annyi, hogy próbálok a jó dolgokra figyelni, elég kevés van, ezért igyekszem pótolni, vettem illóolajat, füstölőket, két nagyon cuki kis tavaszi cserepes virágot, hja elég erőlködés szagú, de talán majd valami, valamikor bejön...

2017. március 4., szombat

Annyi mindent írnék...

De inkább megkíméllek benneteket, csak a sírás megy még mindíg, meg a nem evés, nem alvás, délután ki kellett hívni az ügyeletet, mert be állt a derekam, ordítós, levegőt sem kapós fájdalmak, és nem keresek összefüggéseket inkább...

Eltellt két hét, és én még mindig nem fogom fel...