2016. április 27., szerda

Kell (még) valami...

Kell valami, ami erősebb, mint a kávé, de még nem kokain...

A magnézium részsikerét meglovagolva rendeltem beroccát, holnapra meg is jön...

Jó, tudom én is hülye vagyok, mert képes vagyok egész nap 3K~zni (kávé, kóla, kurvaenergiaital), nem eszek rendesen, és minden este megfogadom, hogy oké holnaptól, aztán semmi... Szedhetek én c vitamint, d vitamint, krómot, magnéziumot, anyámat is, ha nem eszek, nem iszok...

Részben javult a helyzet, már nem áll meg délben az agyam, képes vagyok még kettőkor is problémát megoldani, kitalálni dolgokat, délután is van még kapacitás erre~arra, de halvány árnyéka vagyok magamnak! Gyász!

2016. április 26., kedd

Vergődöm!

Már a munkában sem találom a helyem, ideges vagyok, ma simán levéglegesítettem egy bizonylatot, annak teljes tudatában, hogy rossz, és hogy később már nem tudom se módosítani, sem törölni, egyszerüen nem érdekelt, enter oszt csá!

Katonával volt egy hallgatólagosan elnapolt beszélgetésünk még valamikor februárban... Pénteken sor kerül rá, amikor haza ér, tulajdonképpen újdonságot nem tudok már neki mondani vagy kérdezni, részletekben már elmondtam, de most mégegyszer utoljára, és le fog ülni, és kurvára vegig fog hallgatni, és igen tudom, hogy idegesíteni fogom vele, hogy elrontom a hétvégét, hogy sírni fogok, hogy aztán lelkiismeret furdalásom lesz, hogy hisztinek fogja titulálni, de én mégegy hetet így nem csinálok tovább.
És ha kell beledöglök most, és akármennyire nagyon szeretem, de elmegyek!  Mert most, épp most nem építjük egymást, hanem romboljuk, ez egyikünknek sem jó! És tudom lehet ez így színpadias, de volt már az életemben ilyen és odáig mégegyszer nem fogok lesüllyedni, életem legnagyobb teljesítménye volt onnét felállni, és visszahozni magamat, az életemet, mindent, mégegyszer nem sikerülne, nem várom meg míg eljutunk odáig, nem méltó hozzánk, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, egymást....

És Ti, akik levettetek az oldalsávotokról, teljesen megértelek benneteket, ez gyász amit ide hányok napi szinten, tudom, érzem én is!

2016. április 25., hétfő

Muhaha!

39.2 láz pipa √

De hogy így a semmiből! (eszem~faszom megáll!!!)

Megkönnyebbülés!

Szerintem ember még nem örült így mint én ma, hogy nem léptették elő!

Akartak, csak aztán meggyőztem őket, hogy mindenki úgy jár a legjobban, ha vissza hívják a régi vezetőt! (én is)

Közben meg egész nap a sírás kerülgetett a tegnapi veszekedés miatt, a reggel kilenckor (!!!) küldött első üzenete, meg annyi volt, hogy hogy vagy..? Hát értem én, hogy gőzgép, csak éppen nem erre volt/lett volna szükségem...

Csakhogy mostanában mindenki leszarja, hogy nekem mire van szükségem, kiszedi belőlem, ami magának kell aztán csá!

Közben meg annyira el vagyok árvulva, hogy arra nincsenek szavak...  Várhatóan napokon belül összeomlok.

2016. április 24., vasárnap

Még valami?

Csak azért hogy nehogy be tudjak húzni egy idegbaj mentes napot a hétre, az előbb jól összevesztünk Katonával...

Újratervezés!

Reggel még volt némi motivációm arra, hogy történjen is valami, aztán amikor lejárt az első és egyben utolsó adag mosás, már tudtam, hogy ma igazi láblógatós napot tartok!

Akartam boltba menni, és főzni valamit, helyette rendeltem, akartam takarítani, helyette sorozatot néztem, akartam szociális életet élni, helyette aludtam...

Nem mondanám, hogy kifejezetten élveztem a mai napot, de legalább pihentem, tök régen tartottam ilyen lébecolós napot!

2016. április 22., péntek

Are You Fucking Kidding Me???

Az a vicc hogy tegnap este úgy feküdtem le aludni, hogy egy fél mosollyal nyugtáztam, hogy már nem tud történni semmi szar, megvolt minden, pipa az egész kurva lista!

Délután hív Katona* aki mellesleg 200 valahány kilométerre van, hogy hol vagyok, mit csinálok, dobjak el mindent a mi emeletünkön ég az egyik lakás...  Három van a szinten.... Szerinted?  Kábé olimpiai rekord szint idő alatt értem haza (köszönöm istenem, hogy kettő percre van a munkahelyem), ház előtt rendőrök zárták le a forgalmat, darus kocsi, oltós autó és fentről meg ömlik a füst... Az én fiam (a Zeb) meg otthon egyedül.... Tényleg gondolkodás nélkül nyargaltam be a lépcsőházba, a másodikon értek utol a rendőrök, és a harmadikon állítottak meg a tűzoltók, hogy oda aztán fel nem megyek... Tényleg?  Rájuk néztem és közöltem hogy nincsenek annyian, hogy megállítsanak (wtf?) és rohantam tovább, kurva nagy füst volt, fel téptem az ajtót, az én okos fiam meg a fürdőbe remegett, tudni kell hogy soha de soha nem megy be a fürdőbe, mert amikor én be viszem az fürdést jelent neki, hát nem a kedvenc helye a lakásban, most mégis ott remegett a kis szőnyegen..  Hát baszki tudta (szerintem) hogy oda kell menekülni, mert ott van víz (igen szerintem simán ennyire okos)
Közben kiabáltam ki a tűzoltóknak, hogy jöjjenek be nézzék meg itt ég e valami, hát szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a miénk égett, a kínaiak hagyták a tűzhelyen a rizst (mimást), hát az ő konyhájuk ki égett...
Diszkréten el lettem küldve a picsába a rendőrök részérol, én meg inkább csak a munkahelyre mentem vissza a Zebbel, mondjuk szegény még most is remeg!

Na szóval hogy így ennyi... Ma este már csak annyit mondok elalvás előtt, hogy faszom, vagy inkább azt sem, mert a végén még reggelre az is kinő...

*az alsó szomszéd hívta hogy gáz van menjünk haza

2016. április 21., csütörtök

Hetem!

Hát az történt a héten, hogy nem történt semmi!

HétfőN még világmegváltó tervek voltak, ablakpucolás, tavaszi nagytakarítás stb. Ehhez képest a nappali még mindig úgy néz ki, ahogy hétfőN hagytam, amikor az unokaöcsémék jöttek a kicsivel, én meg szét húzkodtam a bútorok nagy részét, hogy legyen hely a gyereknek.

Katona nem jön haza hétvégén, meglátogatja a tesójáékat, szóval a tűzhely is pihen, mert nincs az az isten, hogy a magam kedvéért főzzek bármit is!

Aztán az is történt tegnap, hogy felhívattak a főnökséghez hétfőre... Felajánlják azt a bizonyos széket... Nem akarom... Van bé terv, de egyenlőre úgy látszik el kell fogadni!
Kicsit rezignáltan nézek magam elé, már nagyjából semmi sem érdekel, hát ez is egy szint!

Annyi sikerélményt tudok csak elkönyvelni, hogy ugyan kis segítséggel, de ki aludtam magam a héten!

Hát így ennyi!

2016. április 19., kedd

Ma se jó semmi, pedig még csak nyolc óra!

Kezdem úgy érezni a hiba az én készülékemben van...

Reggel ráálltam a mérlegre, ami nekem tetsző számot mutatott, hát le evett rólam az ideg négy kilót, öröm boldogság még három~négy kiló az ideális súlyig!
Erre öt percre rá totál mérges voltam, hogy két éve álomsúly volt, hát miért ment el ez ennyire... Na, hogy szóval anyámat!

És hogy mennyire semmi nem jó, hét hete morgok munkahelyi feszültség, idióta főnök miatt, tegnap végre belátta, hogy neki ez nem megy, és nem is fog, és nem is akarja, be adta a felmondását végre... Az öröm helyett viszont pánikot éreztem, mert nehogy nekem akarják adni a székét, és mekkora szívás lesz amíg az új ember betanul, nyilván megint pihenőnap nélkül toljuk majd!

És még mindig nincs vége, az is történt hogy én mindig mondom Katonának, hogy tessék haza menni a szüleihez, mert már régen volt otthon, és idősek és betegek és addig menjen, amíg nem késő, és azt is mondom neki mindig, hogy a tesóját is látogassa meg így másfél év után, erre amikor a héten szólt, hogy lehet, hogy hétvégén haza megy, és nem hozzám haza, akkor így magamba zuhantam, hogy bazmeg két hétig nem látom, nyilván ennek nem adtam hangot, mert nem lehetek ennyire önző... Csak valahol belül meg mégis...

Szóval nem jó nekem semmi se... Ha nem az van amit én akarok az nem jó, aztán ha mégis az van amit én akarok akkor meg az nem jó... Hát erre szokták mondani, ha a kacsa nem tud úszni, akkor nem a víz a hülye!

Megyek, és kicsit gondolkozom magamon...

2016. április 18., hétfő

Azért na!

Mégiscsak van, aki komolyan vesz engem, igaz pénzért, kurva sok pénzért de hogy na!

Nem, nem Pszichológusnál voltam, bár kétség nélkül rám férne (csak nem maradt rá pénzem a mai nap után :) ), csak bőrdokinál! (nem múltak el a nyamvadt kiütések)

Először is jól lebaszott, mert keveset iszok, mert dohányzok, mert nem eszek rendesen stb, aztán amikor látta, hogy (ezt magamtól is tudom) eléggé kétségbe vagyok esve, előkapta a recept tömbjét, és csak írt meg írt, meg pecsételt, felnézett, aztán még mindig írt... Egész komolyan kezdtem megijedni, hogy ez valami durva nyavalya, esetleg egy tök új bőrbetegség, amit majd rólam neveznek el, de aztán kiderült, hogy elég durván dehidratált vagyok, kiürült minden vitamin, a sok idegeskedés, ja és mellesleg új fogamzásgátló kell (óóójee, újabb vagyonok elköltése a láthatáron),  ja... És a fluoridos fogkrémet mindenki dobja ki a picsába!

Most már csak azon gondolom, ha én ezt a sok kenőcsöt (még használják ezt a szót? Biztos mer rá van írva) magamra kenem, reggel nem is hogy csak kitápászkodok az ágyból, hanem egyenesen kicsúszok... Mindegy, adták, használom, reménykedem!

2016. április 17., vasárnap

Néha elgondolkozom

hogy ennyi csak az élet?

Mielőtt bármit írok, hozzá teszem gyorsan, hogy nyilván az elmúlt hetekben rendesen megpörgetett a mókuskerék, nyilván hajlamos vagyok kicsit most borúsabban látni a dolgokat, és igen tudom fogjam be a szám, tök jó minden, csak hogy semmi nem elég...

De szóval az van, hogy szeptember óta úgy élünk, mint... Hát újra fogalmazOM, szóval össze vissza... Kezdődött a kerítésépítéssel, aztán a járőrözéssel, aztán felváltva, hol ez, hol az... Közben heteket töltöttünk külön (szülinap, névnap, karácsony... Csak mondom), jó esetben volt egy közös hétvége.

Aztán márciusban én munkahelyet váltottam, neki elindult a régóta vágyott tovább és egyben átképzés, és valahol mélyen Tök örülök, hogy mindketten feljebb/tovább léptünk, csak közben ez azt jelenti, hogy én mindennap dolgozok, amiért minden új, és sokkal másabb (plussz egy idióta a 'főnök'), az összes agyam le van terhelve, neki is tök új ez az egész, az elméleti rész leszívja az ő agyát is, a gyakorlati rész meg fizikailag megterhelő, ergo amikor pénteken este haza esik mind a ketten csak nézünk ki a fejünkből, és bugyuta mosollyal konstatáljuk, hogy bassza meg, még egy hetet túléltünk... 
És igen tudom, a felnőttekNél ez így szokott lenni, csak nekem meg még ott tart az agyam, hogy nem vagyunk felnőttek... Vagyis nyilván tudom, hány éves vagyok, de én erre még nem készültem fel... Nem akarom elfogadni, hogy erről szólnak a hetek... És tudom tartsak ki, egyszer majd nálam is elsimulnak a nehéz napok, és ennek a kurva kiképzésnek is vége kilenc hét múlva... De... De addig mi van?  Mi lesz?
Így fogunk élni addig?  Másfél napokba sűrítjük be egymást, az életet, mindent? 
Igen, tudom fogjam be... De annyira nagyon kevés! És magamhoz képest nem hisztizek, csak kurvára fojtogatja a torkom a sírás gyakorlatilag óránként...

Tudom, hogy nem csak ennyi, és nem csak erről szól, de most nehéz na...

Omg!

Hat hét után az első szabad hétvégém*, és az első szabadnapom is most volt és hát baszki kemény vagyok, meg hero, de nagyon kellett... Kimerültségem mértékéről csak annyit, hogy minden nap a kilenc~tíz órás alvásokat sikerült egy másfél órás délutáni szundival megfejelni, részben újra töltött a rendszer!  Nagyon kellett!

Elég húzós volt ez a pár hét mindkettőNknek és hát nincs még vége, nálam is Katonánál is marad a feszkó... Kicsit nehezen kezelem, amikor Katona ilyen... Mert általában ő tartja bennem a lelket, mindig ő az erősebb, de most látom, hogy neki is sok amit vállalt... Hát szóval na, nem egyszerű.

Ennek ellenére egész cuki kis hétvégét sikerült összehozni, voltunk piacozni, ettünk isteni sültkolbászt, lett cuki Snoopys pizsim, etettünk kacsákat, aludtam nagyokat, amig ő tanult, volt egy kis családozás is, meg szomorú búcsúzás is nemrég... Szerintem ezt mondjuk nem lehet megszokni... Erre a hétvégére kilenc pontot adok!

*mondjuk egyben az utolsó is...

2016. április 14., csütörtök

Untouchable!!!

My name is: NO
My sign is: NO
My number is: NO*

Az van, hogy szívem szerint nonstop repülőgép üzemmódban használNám a telefonOM, mert... Nyilván ezt nem lehet!

De azért tegnap kurva hangosan röhögtem, amikor este felhívott Katona, hogy megdorgáljon, amiért nem válaszoltam a tesójának a két nappal ezelőtti (piszlicsáré szar témában íródott) üzenetére... Egyrészről, most komoly?  Hát hol vagyunk az oviban, hogy fel hívja Katonát emiatt?
Aztán szó szerint röhögve közöltem vele, hogy az unokaöcsém nőnapi üzenetére, (segítek, március 8.) sem sikerült válaszolnom még, a saját családomra nincs kapacitásOM, nem az övére...

És azt már csak magamban tettem hozzá, hogy a drága tesója (akivel amúgy nincs semmi bajom), majd azért hívjon fel, és azért írjon legközelebb, hogy mikor szeretnék visszaadni azt a hatszámjegyű összeget, amivel huzamosabb ideje tartoznak...

És igen, tudom, igazuk van, és paraszt vagyok, üssetek, de bazmeg értsen már meg valaki engem is, nap végére három agysejtem marad: jobb láb~bal láb~levegő...

Fszmt!

*ha bármi hasonlóságot véltek felfedezni bizonyos dalszöveggel, az kérem nem a véletlen műve.. Jó hát kicsit újra értelmeztem nna... :)

2016. április 13., szerda

Meg kell mutatnom!

Meg kell mutatnom, hogy milyen szép lett a Zeb, az aranykezű kozmetikus megint szépre nyírta, olyan kis cicafiú lett...

És meg kell mutatnom, hogy milyen szép volt a reggel!

(jó, aztán a nap többi része egy fos volt de most mindig nem nyíghatok na..)

2016. április 12., kedd

Azt a bdskrv

Most így elsőre, nem is tudok mit mondani... Napok óta örülök, hogy 'csak' nyakig ér a szar, de legalább nem hullámzik.. Izé.. De hullámzik... Délután óta...A világ fasza magnézium nem lesz ide elég... És bazmeg azért váltottam munkahelyet, hogy nyugalom meg have fun... Az... Muhaha!

2016. április 11., hétfő

Egyszer eljön az a pont...

amikor már nincs pofád azt mondani a barátaidnak, hogy nem érsz rá találkozni velük...

Most van az egyszer....

Mostantól minden jobb lesz! *

Vettem magnéziumot... Aki egyébként már szedett, dobna egy kommentet, hogy mik a tapasztalatok?

Az immunrendszerem meg szerintem a bányász béka seggét lesi alulról, többek között hétvégén például olyan bőrkiütéseket produkáltam, hogy az összes internet kevés volt megfejteni, hogy mi ez, vettem mindenféle kenceficét, két napot adok a kis rohadékoknak, ha nem tűnik el irány a bőrdoki!  (szegény pénztárcám, szegény én...)

*nem hiszem, de kell a remény...valami, akármi!

2016. április 8., péntek

Hetem!

Aha, ennyire fáradt vagyok, hogy már nem írok csak képeket teszek ide...

Tko!

Hát gyerekek... Mint akit szét vertek úgy érzem magam...  Haza értem, lerogytam az ágyra, és próbálom megbeszélni magammal, hogy még kurvára nincs vége a mai napnak, de a testem nem reagál... Még ülök itt egy picit, jó?

2016. április 6., szerda

Óóóje!

A ma délutánt végre sikerült tartalmasan tölteni!  Hát nem fun dolgokkal, hanem a heti todo list~ről húztam ki pár dolgot, ezek ilyen muszáj dolgok, amiket nem annyira szeretek, de okosan kitaláltam magamnak, ha megcsinálom szépen sorban hét közben, akkor hétvégén nem a közös időből megy el, mindenki boldog!  (mondjuk én hétközben nem annyira)

Többek között volt ma fürdés a Zebnek, óriási a sértődés persze, pedig még meg is masszírozom közben, utána meg mindig kap juti falatot is, de most nagyon utál!  :)

Munkahelyen volt ma egy kisebb Mónika show*, biztos egy köcsög vagyok de megint megkönnyebbültem utána...

A lényeg, hogy ma ügyes~hasznos voltam!  Taps~függöny~jobbra el, virágot az öltözőbe! 

*ja, nem volt verekedés, meg egy székkel távolabb sem ültetett minket senki :)  , csak szóltam kettő dologért, háát én kérek elnézést... Fegyvertelen emberrel nem lehet szellemi 'harcot' vívni, mindegy is!

2016. április 5., kedd

Relax baby, relax, merre laksz?

Ha esetleg tudnátok nekem ajánlani agykikapcsolós playlistet spotify~ról (kurva hálás lennék), megköszönNém....

Itt ülök a sötétben, zene hiányában dúdolgatok, közben kicsit sírok, pedig csináltam színes teát is.

Fáradt vagyok... Csalódott... Egyedül vagyok...(szegény kis Vukk)

Fáradt: öt hete tolom heti hat napokkal... Fizikailag meg sem kottyan, nem ez... Hanem hogy a napi rutin mellett, ami, mivel tök új minden, pont elég lenne, még az üzletvezető után is lapátolom a szart... Amihez hozzányúl elbassza... Aztán áll, hogy júj most mi lesz?!  Kijavítom, megoldom, és közvetlenül utána jön a következő baki... Sajnos jól láttam az elején... Meghaladja a képességeit...

Csalódott: nagyjából be nem vallaNám semmi pénzért hangosan, de nem azt kaptam az új munkától, amit reméltem... Mármint... Tök jó, kihívás, szeretem... De bazmeg megcsinálom a magam dolgát, és utána még más után javítani...nagyjából durvább mint elsőre jól megcsinálni.... Én csak egy kis nyugalmat akartam...

Egyedül: hát egyedül baszki ... Még két és fél hónapig ez lesz, péntek este jön, vasárnap este megy...

Ennek ellenére mégsincs időm a barátaimra... Hogy őszinte legyek, kedvem sem... Nevetségesen sok megválaszolatlan üzenet van a telefonomba... Antiszociális vagyok... Utálom magam érte, de azt érzem mégjobban utálNám, ha magamra erőltetnék találkozókat, amiknek alig várom a végét... Mert tök méltatlan, én ezeket az embereket szeretem, most mégsem akarok velük lenni...

Családom meg... Papa ugye Papa, a nagynéném másfél hete készülök felhívni, de inkább mégsem... Tudom, hogy illene, jól esne neki, de.. De nem... Tesómmal is csak a véd és dac szövetségünk tart össze most..

Szóval... Ha tudtok valami jó zenét, ne sajnáljátok!

Hülyeség ellen nem kaptunk hétvégén receptet!

Az én Papám, akivel hétvégén megjártuk a balesetit, aki szanaszét törte a kezét, az előbb beközölte velem, hogy ő elmegy holnap biciklizni ebbe a szép időbe... A válla nem mozog neki rendesen ergo nem tud rendesen kormányozni, vajon biztonságos e? Ne válaszolj...  És nem, nem tudtam róla lebeszélni... Hiába könyörögtem, mondtam szépeN, mondtam kevésbé szépen, nem lehet megmagyarázni neki!
Most vagy az van hogy lemegyek a pincébe és leeresztem a bicikli kerekeit (én lenni vérbeli huligán), vagy hagyom... Hogy elüsse valami, vagy elessen... Ezt leszámítva tök jó napom volt... Ja, nem!

2016. április 4., hétfő

Sweet dreams

Annyiszor megfogadtam, ha délután lefekszem (lépjünk túl), lenémítom a telefont, mert tuti mindenkinek abban a háromnegyed órában jutok eszébe, és aztán persze soha nem némítom le, mert mindig elfelejtem és persze mindig anyázva nyugtázom, hogy Murphy sem alszik, mindig működik az ide vonatkozó törvény..  Fszmt!

2016. április 3., vasárnap

Mondjuk nálam sokkal okosabb emberek is megmondták

hogy ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni!

Az úgy történt, hogy kitaláltuk családilag a tesómékkal tegnap este, hogy lemegyünk a balcsira, megnézzük a nyaralót, hogy minden oké e, eszünk egy fagyit, örülünk a jóidőnek stb.

Reggel hív a nővérem, hogy kurva nagy gáz van, azonnal rohanjak át Papához, mert eltört a válla még csütörtökön... Wtf? Mondom neki itt valami félreértés van, én este beszéltem vele telefonon minden oké volt, nyilván mondta volna ha baj van!  De hogy de és most beszélt vele és eltört a válla... Közbe persze már cibáltam magamra a gatyát meg a cipőt, felmarkoltam a kulcsOM és robogtam lefelé a lépcsőN... Közben már magam előtt láttam, hogy arra lépek be a lakásba, hogy a Papa a katonai övét fájdalmában ketté harapja és hasonlók! Feltéptem az ajtót, Papa békésen olvas a fotelbe, megkönnyebbülés, wtf fej, hirtelen az ugrott be hogy most volt április egy, lehet hogy az idióta tesóm 'kicsit' túltolta a poént?

Kérdezem Papát, hogy mi történt, erre bazmeg halál nyugodtan közli, hogy nincs semmi baj, 'csak' eltört a válla... Mondom neki, vetkőzzön, had nézzem, nyilván nem vagyok orvos de azt sejtettem, ha törés lenne már beszart volna a fájdalomtól és nem a népszavát olvasgatja csendesen!

Közbe elmesélte, hogy elakadt a papucsa a fürdőküszöbbe, megbotlott és vállal tompított a tusoló sarkán... Az tény hogy olyan véraláfutást sikerült összehoznia, hogy ilyet festeni nem lehet.
Mondtam neki semmi pánik irány a baleseti!  Ja, hát neeem, ő majd holnap (!!!) elmegy egyedül, hagyjuk szegény orvost (figyelj itt még szegény orvos..aztán..), hát fáradt az, meg hétvége van ne zavarjuk, majd holnap.... Muhaha!  Mondtam neki, hogy ez nem alku tárgya, öltözik és megyünk, vagy össze kötöm kezét, lábát és viszem!

Be érünk a balesetire, első kör röntgen, váll és felkar!
Az, hogy mennyit vártunk teljesen lényegtelen.. Hát ööö... Öt és fél órát összesen míg ott voltunk, de hogy ugye ki számolja ezt!

Végre jött az orvos, nagyon cuki fiatal orvos volt amúgy, tök normálisan türelmesen elmondta, hogy (nyugodjunk le a picsába), nincs törés, zúzódás, krém, borogatás, gyulladáscsökkentő, két~három hét és rendben jön...

Nna... És akkor az én Papám hirtelen átváltott vérnyuggerbe, és ki oktatta a megye egyik legjobb sebészét (ha nem említettem volna), hogy az tudni illik nem úgy van ám!!!  Hát neki törése van, ez félre nézte az orvos... (ennél a pontnál kívántam először, hogy nyíljon meg alattam a föld), követelte, hogy az alkarját is röntgenezzék meg, mert ha nem a válla, akkor  az törött el... Baszki...

Kicsit úgy éreztem, hogy egy cuki gipszre hajt a Papa, annyira küzdött az újabb röntgenért... A doki meg baszki bele is ment, mert tény, hogy ott is kék ~zöld ~hupilila volt, de baszki nem törött el...
Röntgen második kör...

Megint vártunk, sokadik órája, és Papa meg idegállapotba hozta magát, és az otthoni, szegény kis orvos, ne zavarjuk az orvost, hát hétvége van duma a feledés homályába veszett és szidta mint a bokrot, én meg közben azt mantráztam magamban, hogy nyugodt vagyok, nem leszek ideges stb.
Orvos második kör, közölte hogy csupa jó híre van, még mindig nincs törött csontja az én Papámnak... Hát azt a csalódott arcot látni kellett volna, hogy nincs?  De biztos?  (geci... Nyílj meg föld kérlek)

Ezek után néhány recepttel a kezünkbe távoztunk... Én úgy éreztem magam mint ... Mittudom én...

(és igen, tudom egy paraszt vagyok, de nagyon halkan hozzá teszem hogy Katonával maradt három kibaszott óránk mielőtt visszament)