2015. május 31., vasárnap

Írnék én, de nincs kedvem..

Éppen nem túl izgalmas része zajlik életemnek, amit jól zokon is veszek a sorstól...

A munka tök oké, nyilván amennyire hat csaj zökkenőmentesen egymással tud dolgozni, annyira csak, de elég ügyesen sikerült eddig kimaradni a cicaharcokból, szóval igazából egy rossz szavam nincs.

A család egy kicsit érdekes... Illetve újra a régi. Nővérem alakított egy Oscar díjasat egy hónapja, azóta nem beszélünk...  Ez még annyira nem is zavarna, de azóta kis unokahúgom is csak egyszer láttam... Némileg összedőlt nekem nyilván a világ, amikor nem hívtak meg az anyák napi ünnepségre, utólag meg magamra haragszok, amiért nem mentem el és néztem végig a hátsó sorból észrevétlenül mégis...

És igen itt van még Katona. Hát ő most annyira dolgozik, meg annyira katona, és annyira edz, hogy rám marad a legkevesebb ideje, én meg ma délután untam meg, hogy harcoljak a figyelméért, és a Zebbel csináltam programot. (voltunk fagyit enni, és most egy padon ülök, amíg ő szaglászik... Juhéj!)

Nyilván tök egyedül érzem magam, de egy utolsó monológ után most úgy döntöttem, nem fogok én semmit erőltetni... Ha a fontossági sorrend kurva sokadik pontján vagyok, és ez neki maximálisan megfelel, én már nem fogom se szépen se csúnyán se sehogy felhívni erre a figyelmét. Megvárom, hogy magától essen le neki a két fillér. Nyilván az én türelmem is véges. . . Esetleg le sem esik neki... Azt hiszen túl frusztrált vagyok most ahhoz, hogy ez ennél jobban érdekeljen.
Tegnap elmentem vele edzeni, hogy mégis közös program, közös idő, aztán amikor a kis cimborájával a harmadik (szar) poént sütötték el a káromra, azt is megbántam, hogy egyáltalán eszembe jutott, és erőlködök... Szóval mától már azt sem...

Hát most ez ilyen...  És nem, nem mondom, hogy ebben nincs benne az, hogy extra hiper szenzitív vagyok mostanában, de akkor is egy kicsit kapdbefaszom helyzet van...

2015. május 29., péntek

2015. május 16., szombat

Bárcsak!

Bárcsak mindent leírhatnék, ami van, ami bánt, amin gondolkozom...

De az a Blogger, akit egyszer már megtaláltak szerintem soha többet nem lesz olyan nyitott könyv mint előtte....

Önirónia nélkül

A hiba az én készülékemben van

2015. május 12., kedd

Sírok!

Nem tudok betelni vele... Reggel óta hangosan röhögök!!! (meg nyilván dallamtapadásom van amióta megláttam...)

És, Te, aki most a képernyő másik oldalán röhögsz, dőlj hátra, ha elég idős vagy, hogy ismerd ezt a számot...

2015. május 10., vasárnap

Merre jársz...

Szerintem minden lány/nő életében minimum egyszer eljön az a 'pánik', ami rám is rám tört. Igaz, nem először, de mivel múlnak az évek, most hangsúlyosabb...

A pánik tárgya, hogy hol tart az életem, merre tart, és hogy lesz tovább...

32 éves vagyok... Most már valaminek körvonalazódni kellene... Igazából nem is tudom, hogy a társadalmi elvárás nyomaszt, vagy tényleg be vagyok tojva, hogy hogyan tovább...

Katona lesz az, akinek majd igent mondok, akivel örökkön~örökké, akinek majd gyereket szülök (akarok én gyereket?  Szia Annunciata), akivel felnevelem ezt az egyenlőre bizonytalan gyereket?  Mit is csinálunk mi most tulajdonképpen együtt? Akarom én, hogy megkérje a kezem, vagy csak az kattog bennem, hogy ennyi idősen ezt így szokták csinálni a felnőttek? Vajon tényleg szeret? (igen~nagyon, tudom) vajon ő velem akarja leélni az életét? Vajon én vagyok neki az igazi, a nagyon nagy Ő? Vajon boldog lenne velem, mellettem?  És én vele...

És igazából én is tudom, hogy jaj hagyjuk már, most jó és élvezzem ki a mostot, aztán majd jön minden magától... De valahogy hetek óta ez mászkál az agyamba... És persze igazi hülyegyerek módjára keresem a választ, vissza és önigazolásokat...  Tök hülyén viselkedek... Vizsgálom magam, Katonát, helyzeteket, szituációkat, mozdulatokat, mondatokat stb. Nyilván a saját agyamra megyek...

2015. május 9., szombat

2015. május 4., hétfő

Akinek nincs kutyája

szerintem ne is olvassa tovább... Nem biztos, hogy megérti.

Szóval én tudom, afrikában gyerekek éheznek, és nincs elég ivóvíz sem, Nepálban pedig földrengés volt, és a nemzetközi helyzet, én most mégis a Zeb miatt őrjöngök.

A Zeb, fajtáját tekintve yorki, nem tartom hosszú szőrben, mert szép nagy a drágám, nem állna neki jól, ezért kéthavonta meglátogatjuk a kutyafodrász, és varázsol neki csuda cuki fazont!

A mi kozmetikusunk szülési szabadságon volt, amíg nem dolgozott megoldottuk másnál, nem voltam maradéktalanul elégedett a más munkájával, de vízzel elment a végeredmény!
Alig vártam, hogy a mi régi kozmink újra munkába álljon, mert igenis fontos nekem, hogy szép legyen a gyerek!

Múlt hétre kaptunk is hozzá időpontot, másképp nem tudtam megoldani, hogy el tudjam vinni, szabit vettem ki... Odaérünk, hellosziamegjöttünk, fejére csap hogy uh bocsika, két kutyát írt be egy időpontra... Elég SOS lett volna már a vágás, de jófej voltam, megbeszéltük mára az új időpontot, annyi szépséghibával, hogy én ugyan dolgozok, de majd Katona elviszi.
Mivel hét éve ő nyírja a Zebet, nem gondoltam, hogy baj lesz, vagy hogy magyarázni kellene milyen fazont szeretnék, de a biztonság kedvéért átküldtem Katonának egy képet, hogy mutassa meg, hogy ilyenre szoktuk (mindig!!!!).

Én egyig dolgoztam, de kértem Katonát, hogy küldjön képet ha kész a gyerek, kicsit izgultam, mégiscsak első eset, hogy nem én viszem.

A kép csak nem jött, ráírtam, talán elfelejtette...  Hát nem... Nem akar idegesíteni, inkább nem küld, majd itthon meglátom...  És megláttam... A sokkot kapni, nem biztos, hogy a helyes kifejezés...  (mindjárt mutatom).
Felhívtam a csajt, igazából nem is tudom mit akartam mondani, mert szavak azok nem nagyon voltak, így csak annyit kérdeztem hogy MIÉRT????
Mivel nem nagyon értette mi a bajom, megkérdeztem, hogy miért csinált batmant a Zebből??? Miért vágta snaucer fazonra a kutya fejét, és miért vágott bele a fülébe úgy, hogy folyt a vér belőle?
Gyerekek nem hazudok zokogtam... Egyik oldalt fél centi szőr, a másikon három, a füle úgy nézett ki konkrétan, mintha egy ötéves játékból nyesett volna bele...  Nincs a kutya fején szőr....
Nyilván a kisasszonynak állt feljebb, és különben is miért nem szólt Katona, hogy nem tetszik (szólt) ... Mondom neki, miért mit csinálsz vele, vissza ragasztod???  Évekig ugyanazt kértem hát honnét jött ez??  Nem azért reklamáltam, hogy visszaadja a pénzt, mert az a legkevesebb... De talán egy bocsánat (hogy belevágtam a fülébe és fájdalmat okoztam, és amiért hónapokra elcsúfítottam szegényt) belefért volna...

És igen gyerekek, tudom hogy csak szőr, meg fog nőni... De habzik a szám... Gondolom mindenkinek vágta már félre a fodrász a haját, hát ilyen érzés... Vagy Gondolj bele van egy cuki gyönyörű gyerkőckéd, elviszed fodrászhoz, hogy igazitsa meg a kis haját, és mondjuk tar kopaszra vágja... Hát ilyen érzés ez...

Egy óra óta zokogok, egyszerüen nem tudok lenyugodni, rá nézek és sírok... Próbáltuk viccesen felfogni a dolgot, gyorsan átkereszteltük motkánynak, de nem bírom...  Sírok...

És igen, jöhetnek a hülye picsás kommentek, meg az örülök, hogy ez a legnagyobb problémád jellegűek, nem várom, hogy bárki megértse, de nekem ezt most le kellett írnom...

És akkor a képek... Amit kértem, és amit kaptam... (és nem túlzok, amikor azt mondom hogy élőbe sokkal gázabb)

2015. május 3., vasárnap

Beteg ~idő ~fáradt ~csalódott ~kihasznált

Az elmúlt két hétben addig ápoltam más lelkét, míg az enyém lett beteg... Amit aztán átvett a testem...aztán a hála az meg a szombati veszekedés volt (nemkatonával)... Nagyon sírtam... Még ma is... Mert kísértetiesen olyan volt, mint régen, és mert ma anyák napja van, és tudom, hogy a Mama nagyon mérges lenne ránk, és tök igaza lenne...

Annyira figyeltem a családomra, hogy magamat teljesen elhanyagoltam, ezért most fáradt, szomorú, csúnya, kövér, és kicsit depis is vagyok...

Sehol nem tudom magamat hozni, feszült vagyok...

Szóval a következő feladat ~én~ vagyok...  Megint elég mélyről kell építkezni, és tudom, hogy menni fog, csak éppen nekiállni nincs kedvem...

Talán ott kezdődik a történet, hogy most gyorsan meggyógyulok, elkezdek normálisan enni, és érezni, hogy teszek magamért valamit, és normálisan viselkedek, aztán valahogy majd csak lesz...