2014. február 25., kedd

Nem beszélni külföldiül!

Bejött délután egy kicsi kínai, és tök kétségbeesetten közölte, hogy halember... Hát mondom sellő! Nem, nem! halember!!! Hű... Na gondoltam van baj... Aztán nagy aktívitbe kezdtünk és kiderült hogy halember.=halott ember és koszorú kellene!!!
Mondjuk apu mindig mondta hogy ahány nyelvet beszélsz annyi ember vagy...!

2014. február 24., hétfő

A teknős meg a masszázsbérlet esete ...

Hát az meg úgy volt, hogy nekünk holnap lesz a fél éves 'évfordulónk', úgyhogy meg is beszéltük, hogy semmi ajándék, örülünk egymásnak laza vacsi egy jó film ilyesmi ...

Csakhogy addigra már mind a kettőnk fejében megszületett az ötlet, hogy mit szeretne a másiknak, közbe persze bőszen győzködtük egymást, hogy de tényleg nem veszünk ám semmit... (muhaha)

Így történt, hogy kaptam egy iszonyat szép faszobrot (na mégegyszer fa-szobrot...) és egy tíz alkalmas masszázs bérletet .... Ami egyrészről kurvára awww, és úristen, és boldogbirkabőr (juhéj) és imádom, de amikor mondta Katona, hogy akkor holnap reggel mehetek is, mert kért időpontot is, és én mondtam hogy hű akkor baj van mert délelőttös vagyok, és mondta, hogy semmi baj, megbeszélte a főnökasszonyal hogy délutános lehessek (omg what a kind of figyelmesség) na akkor azért már odáig meg vissza hatódtam...

A teknős az meg úgy történt, hogy legutóbb, amikor voltunk a Zebnek kaját venni nézegette az akváriumokat és mondta, hogy majd ha nekünk sok pénzünk lesz (felszállunk egy repülőre), akkor lesz egy teknősünk! Nekem meg nyilván nem kellett több...

Szóval van teknős aki a keresztségben a Turbó nevet kapta (aha, szeretjük a meséket), és amúgy várakozásaimmal ellentétben elég cuki, és tud mindenféle trükköket! Tud buborékot fújni a víz alatt, meg hátrafelé úszni, meg hasast ugrani a kőröl, meg kacsintani... Hát azt hiszem egyenlőre ennyi a tudása, és hogy mennyire értek hozzá, azt jól mutatja, hogy az előbb mikor haza értem, simán azt hittem hogy meghalt csóri, aztán kértem telefonos segítséget és kiderült hogy hát ő alszik... Jól van ne röhögj , én nem tudtam hogy a baba teknős szokott ilyet!!!

Szóval hepinessz van, hoztam képet is... Tök cuki... Meg zöld!

2014. február 19., szerda

Kevésbé büszke Medi...

Reggel amikor csörgött az ébresztő, konkrétan elkezdtem sírni.... Nagyon fáradt vagyok...ötödik napja 13 óra...

Büszke Medi!

Annak ellenére, hogy cefet szarul vagyok, testileg lelkileg, ma amikor segítség kellett, akkor hipp-hopp kerestem ismerőst az egyik banknál, protekciot a másik banknál, ügyvédet, aki a két szép szememért adott jogi tanácsot, intéztem egy kölcsön garázst, meg fuvart a cuccnak extra olcsón...

Tudok én, ha akarok!!! Kurva nagy hero vagyok ... (ha összeszedem magam)

2014. február 14., péntek

7 things

Annunciata hívott játszani,  én meg próbálok 7 olyan dolgot elárulni, amit eddig még nem... Nehéz lesz, mert itt teregetem ki a szennyest, de azért igyekszem nem csalódást okozni.

1. Több mint fél éve nem nézek tévét... Akkoriba elég szarul voltam, idegesített minden és mindenki. Épp a híradó ment, ahol vezető hír volt hogy a makkoshötykei állatkertben kettőt fialt a mosómedve (nem tudom már hol és mi született de kábé ilyesmi volt), én meg ezen a szaron úgy felhúztam magam, hogy megfogtam a tévét, és egy laza de határozott mozdulattal kivágtam a tárolóba ... Oké , nyilván túlzok, majdnem beszartam míg kicibáltam azt a békebeli szart!

2. Elejétől a végéig el tudom rappelni a gangstas paradise-t... Nyilván a barátaim módszeresen leitatnak és követelik a produkciót!

3. 14-15 éves koromig mindenki Dudunak hívott, és nagyon szerettem, mert nagyon kedves becezés volt, de aztán valahogy kikopott sajnos.

4. Ha már a becezés, eredetileg Reginanak készültem, vagyis egész pontosan Sanyinak. Az úgy volt, hogy apukám annyira szeretett volna másodikra egy kisfiút, hogy amikor az ultrahangon kiderült hogy lány vagyok, anyám meg se merte neki mondani. Így történt, hogy apu kilenc hónapig várta Sanyikát, anyu meg mondta neki, hogy legyen egy arany tarcsi lány név, Regina (awww...).
Aztán amikor megszülettem, volt valami komplikáció, anyu még a műtőbe volt, amikor kivittek megmutatni apunak, aki annyira ledöbbent azon a tényen hogy lány vagyok, hogy lányos zavarában (óójee), annyi rémlett neki hogy e-i-a volt a névben, lazán bediktálta a Regina helyett hogy Edina ... (aztán halál csalódottan hazament, és közölte a családdal, hogy megszületett a Sanyika... És lány ...)

5. Annunciata kedvéért megosztom veletek, hogy gyárilag balkezes vagyok, de az óvónénim szerint az csúnya kéz volt ezért át lettem szoktatva... De rengeteg dolgot csinálok meg mindig balkézzel... Például írni mind a két kezemmel tudok.

6. Rengeteg hülye bogaram van, meg babonás is vagyok, a legérdekesebb agymenésem, hogy nem tudok úgy aludni ha a paplan gombos fele a fejem felől van, mert szorít ... :)

7. Egyszer tartozás fejében el akartak vinni az alföldre kurvanak... :) de ez egy hosszú történet!

Mi van a táskádba? (rendetlenség)

Talán Molnár Ilonka volt a táska borítós képek elindítója, és mivel sokaknál láttam, meg aztán aktuális volt egy táska rendrakás, ezért én is csatlakozom!

Hát íme:
Van itt határidőnapló, rögtön kettő, mert még a tavalyit is cipelem, igen, lusta voltam a fontosabb dolgokat átírni az ideibe

Pénztárcából is kettő... Na nem azért mert annyi a pénzem, hogy egybe már nem is fér, az amerikait használom, a vottyont meg egy nagyon kedves baráttól kaptam, de nincs szívem befogni, de azért velem van

Személyes okmányok, nyilván minden egy helyen... Örök félelmem, hogy egyszer elhagyom az egész tacepaut, és kurva sok pénzért kell majd mindent pótolni...

Nedves törlőkendő, mer az kell! Na meg papír zsepi ... Ne fújjogj valakitől kaptam a hellokittyist!

Testápoló... Mert a bőröm maga a góbi sivatag.

Vitamin... Most épp csak króm mert a d vitamin elfogyott

Cigi, öngytjtó, zsebhamus mert alap és mert kell.

Füldugó... Azt nem tudom hogy került oda, de tényleg

A piros malacos kis doboz pedig a saját kis gyógyszertáram, nem tud olyan dolgod fájni, amire nekem nincs gyógyszerem!

A képen nincs rajta a telefonom, ami nélkül még a wcre sem, és a kulcsom... Na az is megérne egy fényképet... Fél kiló cukiság!

Ja és alapesetben még gázspray is van nálam, de valamelyik este beraktam a kasszában, hogy jól lefújjam a gyanús alakokat, aztán jól ott is hagytam!

2014. február 7., péntek

Ma történt velem

A nemzeti dohányboltba (pfejjj) elkérték tőlem a személyimet ... Én meg ezen nyilván annyira meglepődtem, hogy arcon röhögtem az eladót (hangosan...) én tudom hogy neki ez a dolga, meg minden, de könyörgöm ...

Meg az is ma történt, hogy életembe először fogtam (igazából jól megcsöcsörésztem na) szilikonos cicit... Hát ... Tök furi

Ja meg éjjel voltam kórházba is de azt mondták megmaradok szóval inkább haza is jöttem szépen!

2014. február 4., kedd

Segítség, malacka én ....

Kevés annál nagyobb kibaszás létezik szerintem a világon, mint akkor elkapni a fosós-hányós vírust, amikor az ember lánya épp menstruál....

Éjjel volt az a pont, amikor könyörögtem hogy valaki lőjjön le ...

2014. február 1., szombat

Jóreggeltmi?

Amit a nővérem írt:
~Hanuka már vár!

amit olvastam:
~Hakuna matata!

kérek még egy kávét!!!