2017. július 20., csütörtök

Még nem utálnak :)

Köszönöm szépen a drukkot, hát őszinte leszek, rám fért! A leltár előtti hajrát olyan katatón állapotban toltam, hogy arra szavak nincsenek, Murphy barátunk is velünk tartott, úgy kezdtük, hogy a három pda~ból kettő kapásból fel is mondta a szolgálatot, itt mondjuk már röhögtem, ezzel együtt elég korrekt időben sikerült végezni, aláírtam (a halálos ítéletem) az összes papírt, átvettem a boltot, kulcsokat stb. Volt némi sziszegés, ezen is röhögtem kicsit de egye kutya ha így esett jól a lelkének.

Hisztis ragaszkodott hozzá, hogy ünnepeljük meg a 'függetlenség napját', én naiv, gondoltam iszunk egy pohár rozét és megyünk haza, pezsgő lett a vége... Egy egész üveggel... Reggel volt baj :)

Aztán ma már hárman voltunk az új lánnyal, én mondtam, hogy engedjük el ezt a hetet, majd hétfőtől megváltjuk a világot meg minden, de az új lány nagyon kipihent, meg lelkes, Hisztis meg a faszom tudja honnét ilyen energikus, de az lett a vége, hogy dobtunk egy hajrát mára, amit egyetlen sejtem se kívánt sehova :) ezek a mai fiatalok :)

Szóval túl vagyunk rajta!  Hatalmas nagy kő esett le, bár a következőt már látom, érzem jönni, de most egy kicsit elhiszem, hogy nem lesz semmi baj :)

Katona holnap jön haza, igyekszem majd róla~rólunk is írni, apró pici jelek, gesztusok, kommunikáció, pozitív kis jelecskék vannak, akár még jó is lehet!

De én most nagyon gyorsan marsolok az ágyba, mert holnap még van nap.

És tök köszi csajok!  :*

2017. július 17., hétfő

Kellene egy kis drukk

Elég durva heteim voltak, és még ezt is túl kell élni, de aztán megbeszéltem magammal, hogy hétfőtől egy kicsit igyekszem megnyugodni.

Kurva nehéz hetem lesz, holnap lesz a boltátadó leltár... Ami után hivatalosan is enyém a pálya, enyém a felelősség... Igazából a mai napig nem értem, miért én, nem hiszem hogy alkalmas vagyok rá, kurva jó csapatjátékos vagyok , de nem vezető, kell e mondani, hogy félek tőle?  Hogy azért a főnököt mindig illik utálni, és nem tudom, hogyan kell úgy főnöknek lenni, hogy majd ne utáljon senki. (igen, kapok egy boltot és én ettől félek a legjobban!  :) vajon elég érett vagyok e hozzá?)

Szóval  ma délelőtt még adok magamnak egy kis időt, amit csak magamra szánok, délutántól pedig a melóé ez a hét.
Holnap éjszakába nyúlóan toljuk a leltárt, és csütörtökön már kezd is az új lány, jó esetben egy hónap mire betanul, addig se szabi se semmi!  (na jó...ettől is félek)

Közben nagyon kellene itthon is jól csinálni a dolgokat, hiszen ketyeg az a kibaszott óra, és kellene a családot is jól kezelni, mondjuk ők épp meg vannak vadulva, esküszöm mintha összeesküdtek volna ellenem, és direkt nehezítenék az életem.

Valahogy megint azt érzem, hogy ebben a történetben épp én nem vagyok sehol, hogy rám nem figyel senki, közben meg tök kellene, hogy valaki azt mondja, hogy kettőt se fossál mucika, nem lesz semmi baj... Esküszöm elég lenne ennyi, egy kis biztatás, egy kis megerősítés. De hogy ugye kit érdekel?

Mindegy, van hero playlist~em, túlélem... Ezt is :)

Kényes téma

Valaki hiszi, valaki kineveti... Én a hiszek benne kategóriában tartozok, amióta Big anyjának megmondott mindent, (rólunk is, és igaza lett...),amióta a nagynénémnek megmondott mindent, és még egy közeli ismerősömnek...

Aha!  Jósnő...

Hát ez meg úgy történt, hogy Hisztis megkért, hogy menjek el vele, sőt kérte hogy üljek be hozzájuk... Gyerekek, anélkül, hogy bármit mondott volna neki olyan kijózanítóan elmondott minden mindent, hogy én lettem rosszul Hisztis helyett... Azóta is itt ül a lelkemen, leszületett lelkek, karma, ok~okozatok...

Alapjáraton fogékony vagyok ezekre a dolgokra, és bizony amikor Big miatt jártam a pokol legsötétebb bugyrait, komolyan elakartam menni, csak aztán a volt anyósom beelőzött, és hát neki elmondott mindent rólunk is... Akkor még halál szerelmesen azt mondtam, hogy á, itt valami durva tévedés van, aztán szépen sorba beigazolódott minden... Szkeptikusoknak, olyan dolgok amikre sem én sem Big nem volt befolyással, nem beteljesítettük amit mondott, megtörtént...

Aztán nekem itt el is ment a kedvem attól, hogy megtudjam milyen utak vannak, őszintén szólva rohadtul féltem tudni...

És amikor Hisztis mondta, hogy megy, hirtelen belém bújt a kisördög, hogy na... hát itt állok döntés helyzetben, mi lesz velünk Katonával, hogy mennek utak jobbra meg balra, együtt, külön stb. És hogy lehet nekem is meg kellene hallgatni mi van a kártyában....

Aztán végighallgattam Hisztisét, és most megint azt mondom, hogy nincs az az úristen, hogy én ezt be merjem vállalni, hogy nem bírná el a lelkem, hogy utoljára akkor éreztem ilyen elemi félelmet, amikor a pszichónál ültem, hogy baszki, nyitott könyv vagyok...

Nyilván ahogy ismerem magam, még pár napig rágódok rajta, és egy elborult napomon elmegyek :)

Szóval most még a hatása alatt vagyok, egy~két órát most ezen simán el matekozok, aztán inkább alszok, mert kurva nehéz hetem lesz!

2017. július 13., csütörtök

Olyat csak én szoktam (játszani)?

Hogy választok egy dalt, és végtelen plusz kétszer hallgatom meg?  Mármint így egymás után... Többször... Órákig... Izé... (Nem?  Senki? )

Szúúú~száá!!!

Na jó... Az előbb megbeszéltem magammal, hogy remeg az én kezem kávé, meg energiaital nélkül is, szóval eltiltottam magam tőlük, illetve azt is megbeszéltük (mi ketten... Jó kis csapat vagyunk), hogy szépen fogok enni, mert nem lesz jó vége...

És akkor már csak a családdal kellene megbeszélni, hogy ne menjenek az agyamra, hiába jeleztem többször (szépen és kevésbé szépen), hogy nem bírom az ő dolgaikat most menedzselni, tessék engem most békén hagyni, azért ők random megjelennek a munkahelyemen, majd jól megsértődnek, amikor szólok, hogy ez a hely nem az a hely, és a lehető leghülyébb időpontokban hívnak, ha nem veszem fel (mert épp dolgozok), akkor addig hívogatnak, amíg megijedek, hogy baj van, (ez nálam 3 hívás közvetlenül egymás után), aztán módszeresen kiderül, hogy ja nem nincs semmi csak nagyon fontos most~rögtön~azonnal elmondani, hogy kettőt szart a szomszéd macskája...

2017. július 11., kedd

Fszmt

Ha mégegyszer valaki azt mondja nekem, hogy kettőt se fossak, mert fiatal vagyok és szép.... Hát azt bizony meg fogom verni!!! 

Ugyanitt : azért érdemes helyszínelőket nézni * , mert olyanokat mondanak benne, hogy néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijussunk a pokolból...  Let's dance!!!

És még azt is szeretném leírni ide, hogy tegnap úgy jött haza Katona, hogy akkor ma elmegy lövészetet biztosítani, majd pénteken jön, vagy nem, de ha nem, akkor lehet, hogy csak három hét (!!!) múlva... Én a magyar honvédséget most így egy egyszemélyes hadseregként ki tudnám nyírni a picsába!  Köszbaszdmeg!

*mondjuk másért nem nagyon... Na jó, néha szépek a fények

2017. július 9., vasárnap

Aludtam mindenféle megvetetlen ágyban

Minden túlzás nélkül tudom azt mondani, hogy totális ámokfutás volt az elmúlt egy hét, és a jövőre nézve sem várok túl sok jót...

Kábé két hete láttam rajta, hogy valami nyomasztja, nem aludt, a szokásosnál ingerültebb volt, aztán kedden out of blue jött egy beszélgetésben, a boldog vagyok e mellette kérdés, én meg nyilván tudtam, hogy akkor itt most baj lesz, de azt nem, hogy ekkora....

És tény, hogy egy ideje csak vagyunk egymás mellett, hogy sokszor goromba velem, hogy sokszor én is szartam az alkotmányra, hogy keveset beszélgettünk, hogy kevés volt a nevetés, de annyi ~ annyi rossz dolog történt, én azt hittem ez egy átmeneti állapot...

Az is tény, hogy amióta vissza szerelt (2éve), borzasztóan sokat változott, hogy nagyon sokat veszekedtünk, amikor elindult a határ~kiképzés~gyakorlat mizéria, és hogy először dühös voltam, aztán elfogadtam, hogy beléptem mindenféle katona~feleség csoportba, ahol láttam, hogy nem én vagyok az ufo, hasonló gondokkal küzdenek más katona családok, kapcsolatok, és esküszöm probaltam jól kezelni, és szerintem sikerült is, de tény, hogy amióta újra katona, rengeteget változott...

Hogy sokszor csúszott ki a számon, hogy ha ilyen lett volna, amikor megismerkedtünk, akkor bizony komolyabban szóba sem állok vele... Néha olyan mintha két tök másik emberről lenne szó... A két évvel ezelőtti, és a mostani...

Egyébként ez nem úgy volt hogy na akkor most bebaszott a ménkű, én azért szoktam jelezni, hogy hát hahó, ez most így mi, vagy miért, és lécci...

Szilveszterkor pont emiatt történt, hogy majdnem átordítottuk magunkat az újévbe, csak aztán másnap leültünk, és úgy nézett ki belátja, és ígérte, hogy jobban figyel dolgokra, hogy próbálkozik... Aztán jöttek gondok, Süti utolsó hetei, Süti halála, munkahelyi problémák mindkét oldalon, és az idő meg csak ment, és hát nem változott semmi...

Igen én is éreztem, hogy baj van, csak nem gondoltam hogy nem tudunk majd valahogy túllépni rajta... Hogy picsa fáradtan is igyekeztem a kedvében járni, és nem, nem mentem fel magamat sem, biztos én is sokat hibáztam... Bár... Nem! őszinte és nagyképű leszek, szerintem mindent megtettem érte, értünk.

Vannak problémái... Otthonról hozottak, évek alatt felszedettek, vannak sérülései, van és volt ami kiölt belőle dolgokat, és ezeket részben be és elismeri, de most ott tart, hogy nem tud, nincs ereje változatatni, amiért dühös magára... Boldogtalan attól, hogy nem tud boldoggá tenni... Én úgy látom van némi depresszió a dologban, magáért sem képes tenni, hogyan tudna értem, értünk?

Nem, nem akarom felmenteni, rohadt dühös vagyok rá... Mert én baszdmeg még így is szeretem, és még így is vele akarom/akartam leélni az életem, láttam a gyerekünk a kezében!!!  Érted?

És persze hogy dühös vagyok, mert mindenki, akit szerettem ebbe az életben, az meghalt, vagy elhagyott, és igen dühös vagyok azért is, mert nekem kell 34 évesen nem a nulláról, hanem a mínusz ötről új életet kezdeni...

Egy kurva hang nélkül végignézte, ahogy összepakolok, sírtunk, de ennyi... Úgy gondolta, jobb ha elmegyek, mert nekem lesz jobb, mert nem fog többet bántani...Három nap alatt három helyen töltöttem az éjszakát, hosszú órákat ültem mindenfelé padokon, mert nem akartam senkinek a terhére lenni... Szombaton este (haza) felmentem a maradék cuccOMért, tök gáz vagyok de kértem gondolja át, nem ez a megoldás... Végül megbeszéltük, hogy adjunk bele a következő egy hónapba mindent és ha nem megy akkor fogadjam el...

Hát ez így eleve halálra van ítélve... Mi a lófaszt lehet egy hónap alatt megjavítani, ami ennyire el van baszva? Hogy amióta ez ki lett mondva, csak azt hallom, hogy ketyeg egy óra... Hogy annyira fáj ez az egész, hogy ütném egész nap, mi lesz ebből akkor?  Ne, ne válaszolj... Húzzuk az időt... És azt hiszem miattam, az én kedvemért... Úgy érzem Nem hisz benne... És hát... Most én sem!

Nem, nem ennyire fekete meg fehér, de nem akarom őt ennél jobban kiadni, elég bonyolult, ő is, a lelke is, az élete is...